|
Nanó kritikája
Nanó 2010.10.19. 17:49
 Strawberry: A királylány története
[történet]
Először is köszönöm szépen, hogy jelentkeztél, másodszor pedig szeretném meghálálni, hogy kivártad a véleményem, így igyekszem a lehető legjobban kidolgozott kritikát kiadni a kezemből, remélem sikerülni fog.
A munkád nem szedem szét két részre, hiába is lépted túl a megadott terjedelmet, de ez a történet így kerek, egész, így hát a kritikám is az egész műved magába fogja foglalni.
Kezdésként mesélek neked a történeted elolvasásának körülményeiről. Mikor beküldted a műved, az első fél oldal után felhagytam vele, mert egyszerűen olyannak tartottam, mint az összes többi „fantáziátlan” történetet. Szerencsére a bevezetőd megfogott, így egy-két nappal később nekiláttam megint az olvasásnak, és őszintén mondom: egyáltalán nem bántam meg.
Fogadd őszinte gratulációmat!
Szerencsédre a történeted éppen egy „rosszabb” napomon köszönt vissza rám, így a hatodik résztől fogva szinte végigsírtam az egészet.
Most újra elolvasom, és ahogy haladok, úgy írom le neked a megállapításaimat. Amit itt és most le kell szögeznem: Sokkal jobb a műved, mint azt a kritika alapján hinni mernéd, de jelenleg hiába is az a dolgom, hogy kiemeljem a történeted hibáit és az erényeit egyaránt, sajnos főleg a gyengeségeit kell bemutatnom neked.
Kezdésként rögtön bemásolok egy rövidke kis részletet:
„-Hol lehet az öreg Frau Baer? -kiabálta át a hangzavart egy szőke fiú
-Beragadt a budiba. -vonta meg a vállát kacagva egy fekete hajú srác
-Szerintem csak nem mer bejönni hozzánk. -mondta a raszta hajú, aki a táblára rajzolt
-Tom, te egy igazi művészlélek vagy. -verte hátba röhögve a fekete”
Nem olvastam Via kritikáját, de ismerem már annyira, hogy tudjam, hogy megemlítette a fölös sorközöket, a gondolatjelek utáni szóközök hiányát, és a párbeszédek helytelen írásmódját. Ha nem tette, hát én megteszem most, hiszen a párbeszédeidet ilyennek mutatja a Word, valljuk be, nem túl esztétikus – legörgettem egy olyan részlethez, ahol ez jobban látszik. [kép]
Most megkérlek rá, hogy vedd fel a hozzád legközelebb eső könyvet, lapozz bele, és keress ki egy párbeszédet! Én is így tettem, és ezeket találtam, habár közben egy kicsit lapozgattam, mivel igyekeztem változatosan kikeresni a példákat:
„- Hiszen maga már kész férfi! – kiáltott vidáman, és Octave felé nyújtotta kezét. – Milyen nagyot nőt, mióta nem jártam Plassans-ban!
(…)
- Így hát a maga kosztosa volnék – mondta, és jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta. – Majd meglátja, milyen jól megleszünk… Igazán kedves, hogy nem felejtette el a Plassans-i kisfiút, és már az első levélre így törődött vele!
(…)
- Egy lány sosem tudhat elég keveset – jelentette ki befejezésül az anya.
(…)
- Akár hiszi, akár nem – mondta Vuillaume -, a lányom tizennyolc éves korában még nem olvasott egy regényt sem… Ugye, Marie?
- Igen, papa.
- Van nekem egy nagyon szép kötésű George Stand-regényem – folytatta Vuillaume. – Marie férjhezmenetele előtt pár hónappal elhatároztam, megengedem neki, hogy elolvassa, bár az anyja nem igen akarta.”
(Émile Zola: Tisztes úriház)
Tehát akkor kezdem is a magyarázást – akkor is, ha esetleg Via megtette -, hiszen én is többször utánanéztem, és sokat gyakoroltam, míg végül végérvényesen megmaradt bennem a helyes írásmód.
Először is kezdem ott, hogy nem kell sorköz minden megszólalás közé, viszont minden gondolatjel elé és után kötelező a szóköz, kivétel az egyik idézett esetben. Kiemelem:
„- Akár hiszi, akár nem – mondta Vuillaume -, a lányom tizennyolc éves korában még nem olvasott egy regényt sem…”
Ilyen esetekben, mint látod rögtön a vessző követi a gondolatjelet. Ha nem vetette volna közbe Zola, hogy ki és mit csinált, akkor a vesszőt a nem mögé kellett volna tenni és egy szóközt ütni utána, majd folytatni azzal, hogy „a lányom”. Ehelyett a vessző átcsúszott a gondolatjel utánra.
Másodszor pedig a pont és a nagybetűk viszonyáról szeretnék még írni a párbeszédek esetében.
„- Így hát a maga kosztosa volnék – mondta, és jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta.”
Mivel a gondolatjel utána a hozzáfűzött rész egyfajta kiegészítése az előtte lévőknek, így nem teszünk a „volnék” után pontot, helyette a helyes írásmód: volnék, szóköz, gondolatjel, szóköz, kisbetűvel kezdett mondat, melynek a végére írásjelet – pontot – teszünk, hiszen minden mondat végére kell.
Ugyanez a helyes írásmód akkor is, amikor felkiáltó/felszólító/óhajtó/kérdő mondathoz fűzzük hozzá egy gondolatjellel a megjegyzésünket, egy apróbb változás lép fel csak ilyenkor.
„- Hiszen maga már kész férfi! – kiáltott vidáman, és Octave felé nyújtotta kezét.”
A helyes írásmód ilyen esetben: a mondat, melynek felkiáltójel/kérdőjel a vége, szóköz, gondolatjel, szóköz, kisbetűvel kezdett szóval a hozzáfűzött gondolatsor, melynek a legvégére pont kerül.
Sajnos nem mindenre találtam a könyvben hirtelen példát, így én alakítom át az egyik példamondatom, hogy felvázoljak egy másik eshetőséget.
Ez állt a könyvben eredetileg:
„- Így hát a maga kosztosa volnék – mondta, és jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta.”
Viszont akkor, ha a hozzáfűzött gondolatsor nem folytatása az előtte lévőknek, hanem egyfajta „közbevetése”, vagyis nem kapcsolódik szorosan hozzá, akkor szintén megváltozik a helyesírása. Vagyis, ha Zola nem írta volna oda a „mondta” szót, egészen máshogy nézne ki ez a részlet:
- Így hát a maga kosztosa volnék. – Jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta.
Mint látod, itt pontot tettem a megszólalás után, és nagybetűvel kezdem a hozzákötött gondolatmenetet, hiszen ezek nem tartoznak össze – két külön mondatot képeznek.
Most, hogy minden lényeges információt elmondtam a párbeszédek helyesírásáról, továbbmehetünk. De, hogy végleg lezárjuk a témát itt van a kijavított verziója a párbeszédednek:
- Hol lehet az öreg Frau Baer? - kiabálta át a hangzavart egy szőke fiú.
- Beragadt a budiba - vonta meg a vállát kacagva egy fekete hajú srác.
- Szerintem csak nem mer bejönni hozzánk - mondta a raszta hajú, aki a táblára rajzolt.
- Tom, te egy igazi művészlélek vagy - verte hátba röhögve a fekete.
A személyleírásoknál – lehet, velem van a gond -, zavarta a szemem a „pc” rövidítés.
„A raszta hajú észre vett engem…”
Helyesen:
A raszta hajú észrevett engem…
Valamint, amit meg szeretnék még említeni, hogy a főszereplőd neve komolytalannak hat. Azok alapján, hogy a „Frau” és az ehhez hasonló szavakat használva írtad a történetet, feltételezem, hogy tanulsz németül, így van egy olyan sejtésem, hogy tudod mit jelent az a szó, hogy „Steinkohl”.
Ha nem, akkor elmondom, hogy kőszenet jelent a szó. Lehet, ismét én vagyok a vétkes, de az arcomra mosolyt csalt, és el is nevettem magam rajta, hogy ez a neve. Habár most facebookon meglestem – mikre nem jó -, és 98 ilyen vezetéknevű felhasználót talált. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy választhattál volna valami beszédesebb nevet, ami valamit elmond a főszereplőd személyiségéről.
Viszont a Carla nevet teljes mértékben eltaláltad, melynek jelentése szabad, illetve derekas, vagy rátermett. Ha belegondolunk, hogy mekkora „szabadságot” vívott ki magának, és milyen derekasan küzdött Tomért – hiszen mindent megtett érte -, akkor már bátran állíthatom, hogy ezzel a névvel igencsak jól döntöttél.
„Többen hatalmas szemekkel meredtek rám, mintha nem értenék mi történik.”
Vesszőhiba. Helyesen:
Többen hatalmas szemekkel meredtek rám, mintha nem értenék, (hogy) mi történik.
Ha be tudjuk írni a hogy szót a mondatba, akkor veszőt kell elé tenni, hiszen annak ellenére, hogy a hogy kimarad, a vessző kötelező.
Vagyis ezt én nagyon régen így jegyeztem meg, de koránt sem biztos valójában, hogy így is kell alkalmazni a gyakorlatban. Sokkal inkább a névmásokhoz kapcsolódik... (amely, ahány, ahol, ki, mi, melyik stb.), meg még a többi névmásra, ha azok új tagmondatot vezetnek be... legalábbis jelenlegi tudásomból valami ilyesmi szabályt tudnék neked hirtelenjében fabrikálni...
Ismét.
„…karolt belém Bill és máris húzni kezdett, mintha annyira tudná merre kell menni.”
Helyesen:
…karolt belém Bill és máris húzni kezdett, mintha annyira tudná, (hogy) merre kell menni
Újabb hiba köszönt szembe a 6. oldalon.
„Tehát, ahogy Bill kérte, körbevezettem az ikreket, az egyenlőre még elég üres lakásunkban.”
Az egyenlőre szót a következő esetben használjuk: Anna a torta szeleteit egyenlőre vágta.
Az a szó, amelyre neked ott szükséged lett volna az egyelőre. Vagyis helyesen:
Tehát, ahogy Bill kérte, körbevezettem az ikreket, az egyelőre még elég üres lakásunkban.
Aztán jött a rész, aminél már akkor is zavarban voltam, és most sem tudom, hogy említsem-e. Az igazság az, hogy sok olyan könyvet olvastam már, amiben voltak káromkodások, pedig sokszor hatalmas írók vetették azokat a szavakat papírra, olyanok, akiket mérhetetlenül tisztelek. Mégis, mi írtuk, hogy ne nagyon legyenek benne csúnya szavak. Bár így még mindig jobb, mint kipontozva – webmester ide, vagy oda. A pontozás, csillagozás – szerintem – gyerekes megoldás egy irodalmi műben.
Az igazság az, hogy a műbeli Tom és Bill stílusához valóban ez a beszédstílus illik, így gratulálnom kéne, hogy papírra merted ezeket a szavakat vetni, hiszen én meg sokszor túlságosan is elfinomkodom a dolgokat, ezzel rondítva a valósághű képet.
De azért vess egy pillantást erre: [kép]
De pozitívum, hogy ezzel a részlettel mosolyt is csaltál az arcomra, és szerintem nem csak az enyémre, hanem minden olvasódéra.
Úgy gondolom, hogy ha egyszer már megírtad ezt a részletet így, kár lenne csak azért átírni, hogy finomkodj, vagy „passzoljon” a kiírásunkhoz. Jó ez úgy, ahogy van. És csak gratulálni tudok a merészségedhez, annak ellenére is, hogy nem vagyok nagy híve az irodalmi szövegekben fellelhető obszcén szavaknak!
Így mehetünk is tovább, habár nem kell olyan sokat haladnom, máris itt van a következő hiba.
Ismét előjött az a tipikus „hogyos” hibád.
„-Anya, mutatunk pár helyet Carlanak, nem tudom mikor jövünk. -mondta Bill”
Helyesen:
- Anya, mutatunk pár helyet Carlanak, nem tudom, (hogy) mikor jövünk! - mondta Bill.
„-Bocsi. -rugdosott el az útból Tom egy halom… roncsot -Múltkor kiéltük romboló hajlamainkat.”
Ez a halom roncs kifejezés valahogy furcsának hatott számomra, ezt a részt kicsit átírhatnád.
Ahogy haladtam tovább szembetaláltam magam a számomra legvisszataszítóbb hibával. Az írásjelek felesleges halmozásával. Kérlek, csak egyet tegyél ki. Ez így hibás.
„Hát ennyi lenne? Azért hurcoltak magukkal ma mindenhová, mert jöttek nekem eggyel? Ugye milyen szörnyű, hogy két mondat így elronthat mindent?? Azt hiszem az arcomra volt írva a változás, mert Tom leült mellém és átkarolta a vállam.”
„Ha csak meghálálnák, hogy kimentettem őket (mellesleg nem is csináltam semmit) akkor nem érdekelné, hogy van-e valami bajom, nem? Nem??”
„Emberek, azt mondta, hogy szexi vagyok? Jól hallottam??”
Ezután valami olyasmi jött, amitől oda voltam, meg vissza. Gyönyörű ábrázolása az emberi léleknek, és az idézetként kiemelt utolsó mondatod pedig minden nőnek tudnia kéne, hiszen valóban igaz.
„Tommal felnevettünk, aztán mi is bementünk a terembe. Egy pillanatra az osztály egy emberként fordult felénk. Csodálva, irigykedve, szerelmesen, gyűlölködve… Volt ott minden. Én mégis imádtam. Élveztem, hogy a puszta megjelenésemtől minden lány önbizalma mínuszokba szökik és mellettem csúnyának, kövérnek és kócosnak érzik magukat. Eddig mindig én éreztem így magam, a suli menő lányai előtt, de az, hogy mindezt most én válthatom ki másokból, hihetetlen érzés volt! Pedig, ha tudnák, hogy mindössze annyi a titkom, hogy magabiztos vagyok…”
Ez a részlet pedig tökéletesen előrevetíti a történet jövőjét és a végeredményt kiváltó okokat:
„Bátortalanul néztem a kis kék dologra, de azt hiszem nem lett volna olyan, amit Tom kedvéért ne csináltam volna meg.”
Ügyes volt, gratulálok hozzá!
Majd ismét jön a híres-neves „hogy-probléma”, ráadásul szinte rögtön egymás után kétszer is.
„Azt hiszem ebben igaza van. Mégis féltem, hogy bekövetkezik. Fogalmam sincs mihez kezdenék az ikrek nélkül.”
Helyesen:
Azt hiszem, (hogy) ebben igaza van. Mégis féltem, hogy bekövetkezik. Fogalmam sincs, (hogy) mihez kezdenék az ikrek nélkül.
Újabb hiba következik:
„-Akkor mesztelen fürdőzés lesz! -mosolyodott el pimaszul Tom”
Helyesen:
- Akkor meztelen fürdőzés lesz! - mosolyodott el pimaszul Tom.
A negyedik részed befejezése hihetetlenül jóra sikerült, olyan szinten összegezted és elmondtad az egész alapot, hogy miről is szól az ikrek szabadsága, hogy milyen érzés „szabadságot” nyerni, hogy le a kalappal előtted!
Ismét eljött a már szokott zavarba hozó rész. Itt viszont tanácsolom, hogy valamennyit vegyél vissza a káromkodásokból, vagy pedig enyhébbeket válassz egyik-másik helyett, mert már kicsit sok. (Pl.: pöcs, balfasz, fuck)
Mindemellett az is kicsit gyerekessé tette ezt a részt, hogy a párbeszédek végig-végig pirossal jelezték a szóközhiányokat, ott voltak a felesleges sortávok és helyesírási hiba is éktelenkedett a részletben. Arról nem is beszélve, hogy itt is felbukkant az írásjelhalmozás.
Ezek után olvasd el! Ugye, hogy nem az igazi?
„Igyekeztem közömbös arcot vágni, nehogy észre vegyék mennyire jól esett ez a kijelentése. De belül örömtáncot jártam. Emberek, Tom királylánya vagyok!!!
-Egy pöcs vagy. -boxolt Tom vállába nevetve
Tom felpattant a padról és játékosan megpofozta a szöszit, mire egy kisebb imitált verekedés alakult ki.
-Te balfasz, nem kell matek dogát írnod? -szólalt meg Bill
Andreas hirtelen ledermedt és a homlokára csapott.
-Fuck, teljesen kiment a fejemből! Na itt hagylak titeket lúzerek, puskát kell írnom! -nevetett, majd még egy utolsó taslit adott Tomnak és kirohant a teremből”
A részletben lévő hibák a formai hibák mellett:
észre vegyék – észrevegyék
„!!!” - !
pöcs, balfasz, fuck, lúzerek – túl sok szlenges/csúnya szó
Ezután újabb nagyszerűen levezetett pszichológiai, lélektani részletet olvashattam tőled, amely tökéletesen beleillett a szituációba és az adott szereplők személyiségébe.
„-Rúzsos lettél! -néztem Tom arcára, majd hangosan felnevettem, hogy mindenki jól hallja
Édesen elmosolyodott és elkezdte törölgetni az arcát.
-Várj, majd inkább én.
Elővettem egy zsepit a táskámból, gyengéden a kezeim közé fogtam az arcát és letöröltem a rúzsfoltot. Éreztem, hogy az összes lány a teremben a tekintetével késeket szurkál a hátamba, de imádtam bosszantani őket. Élveztem, hogy rám figyelnek, hogy féltékenyek és hogy valószínűleg soha nem fognak felérni hozzám. Tudtam, hogy ribancnak tartanak és ennek ellenére mindegyikőjük rám akar hasonlítani. És ha ők ezt akarják, én örömmel játszom a rám aggatott szerepet.”
Majd jött rögtön utána egy részlet, melyen nem tudtam nem kuncogni:
„-Hol vetted? -kérdezte buzgón
-Az egyéniségek boltjában. -válaszoltam unottan”
A történetben a személyiségekből adódóan természetes, hogy sokszor használsz szlenges szavakat, egyszerűbb kifejezéseket, így sokkal jobb lenne, ha a leíró részeknél kicsit komolyabbra, vagy legalább átlagosabbra vennéd a figurát, vagyis a pia helyett italt is írhattál volna. Sokkal jobban mutatott volna:
„A zene már messziről dübörgött, a házból pedig ki-be járkáltak az emberek. Szinte mindenki kezében volt egy üveg pia.”
Illetve mivel múlt időben írtad a történetet az idézett részlet utolsó sora helytelen:
„Az ő bulijai voltak messze a legjobbak a környéken, szinte minden hónapban rendezett egyet, legalábbis a srácok ezt mondták. Én most vagyok itt először.”
Helyesen:
Én akkor voltam ott először.
Újabb nagyszerű részletek következnek, melyek tökéletesen alátámasztják Carla személyiségének alakulását, vagy akár mondhatjuk úgyis, hogy a torzulását, illetve lélektanilag is helytálló minden egyes részleted:
„Igaza volt, tényleg mindenki megbámult minket. Páran, akik kiérdemelték, oda is jöttek hozzánk köszönni. Nem mindenkinek tudtam a nevét és néhány emberre nem is emlékeztem, de nem tartottam kötelességemnek mindenki nevét megjegyezni. A lényeg, hogy ők tudják az enyémet.”
„Azt akartam, hogy velem legyen és engem fogdosson. Én akartam a játékszere lenni! Nem érdekelt már hogyan vagy miért és semmi más sem, csak az hogy Tom velem legyen. Az ő királylányával. Boldogan belementem volna abba is, hogy kihasználjon egyetlen órára, csak őt akartam. Mindenáron.
A fekete hajú lányt kezdtem figyelni. Semmi gátlás nem volt benne. Nyugodtan hagyta, hogy Tom ott fogdossa őt, ahol akarja. Szinte élvezte az alárendelt szerepet. Hánynom kellett tőle. És Tom mégis vele van, nem velem!”
Bár ebben a részletedben volt egy vesszőhiba, ismét a hogy szócskához kapcsolódóan, mégpedig:
„csak az hogy Tom velem legyen…”
Helyesen:
…csak az, hogy Tom velem legyen
6. rész elejére pedig még szavakat sem találok. Azt hiszem, ha emlékeim nem csalnak, ez volt az első olyan részlet, amin elsírtam magam. Gratulálok hozzá!
És ugyanolyan nagyszerűen folytattad:
„Tom nekem háttal volt, de el tudtam képzelni azt a gonosz-csábos vigyort, amivel a lányt hitegette. Ezerszer láttam már ezt a mosolyt, persze soha nem nekem címezte. A királylánynak édes, vidám mosoly járt.”
Nagyon jónak tartom, hogy sokat hangsúlyozod, hogy minden egyes tettét Tomért teszi Carla, ami tökéletes magyarázat arra, hogy mi történik ezzel a régen minden szabályt betartó lánnyal.
„Tudtam, hogy nem helyes. De Ő kínálta nekem. (…) Mint minden Tommal kapcsolatos dolognál, most is elszállt minden kétségem. Ő ott állt előttem, mosolygott, én pedig határtalan biztonságot éreztem. Nem lett volna olyan, amit neki ne csináltam volna meg. Az életemet is odaadtam volna érte.”
A következő részletben viszont hibákat véltem felfedezni, többet is.
„Tom bólogatott és behúzott a tömegbe. Még egyet szívtam a cigiből (lassan kezdtem érezni agytompító hatását), aztán átkaroltam Tom nyakát, ő pedig kézségesen közelebb húzott magához.”
Először is, lehet, hogy én vagyok a hibás, de veszettül zavar az a zárójel, mivel vesszővel sokkal szebben és igényesebben össze tudtad volna kötni. Valahogy így:
Még egyet szívtam a cigiből, melynek agytompító hatását lassan érezni kezdtem, aztán átkaroltam Tom nyakát…
A másik hiba, pedig, hogy az általad papírra vetett „kézségesen” helyesen „készségesen”.
Aztán jött egy bekezdésed, amely már zavaróan hosszú volt, de legalább annyira gyönyörű is. Nagyszerűen tudod levezetni a történet alapjait, Carla tetteit és annak okait. Gratulálok hozzá!
„Képtelen lettem volna lemondani róla. Nem egyszerűen szerelmes voltam belé, én függtem tőle. Ő volt a levegőm, a vizem, a drogom. Mindenem. Gondolkodás nélkül bármire hajlandó lettem volna érte, azonban az, hogy eltűnjek az életéből, lehetetlen volt számomra. Ha csak belegondoltam milyen lenne az élet nélküle, szinte fizikai fájdalmat éreztem. Inkább menjek tönkre én, minthogy elveszítsem azt, akit mindennél jobban szeretek. Hiszen mit számít, hogy alkoholmérgezésem lesz, ha egyetlen pillantásától szebb lesz a világ? Minden normális dolog értelmét veszti, ha ő elmosolyodik, akkor meg mégis ki a fene nem szarja le, hogy helyes-e amit teszek?!”
Habár hozzá kell tennem, hogy a legvégére odaillesztett "ki a fene nem szarja le" kicsit illúzióromboló volt. Ajánlom, hogy írd át valami egyszerűbbre. (Pl.: akkor meg kit érdekel/nem számít stb.)
A megszólítások, köszönések után felkiáltójelet használunk a helyesírás szabályai szerint, vagyis ez a részleted helytelen:
„-Sziasztok. -köszönt barátságosan mosolyogva
-Jó estét. -mondtuk egyszerre”
Helyesen:
- Sziasztok! (felkiáltójel) - köszönt barátságosan mosolyogva. (pont)
- Jó estét! (felkiáltójel) - mondtuk egyszerre. (pont)
Kiemeltek szintén egy nagyszerű részletet, hiszen sokszor a fejem fogom, hogy egy-egy író mennyire nem érzi a kettő közötti különbséget, de te tökéletesen átláttad és nagyon szépen papírra is vetetted. Gratulálok hozzá!
„Nem egyedül éreztem magam, hiszen az egy békés állapot, az ember nyugodt és egyedül van, mert egyedül akar lenni, de én magányos voltam.”
Újabb nagyszerű részletet szeretnék kiemelni, talán már fárasztó lehet, de egyszerűen beleszerettem ebbe is. Tökéletesen mutatja a kifordult értékrendet, hogy hova vezetett ez az életmód. Gratulálok hozzá!
„A szabadság és korlátok nélküli érzés hirtelen teljesen más lett. Szabályok most se voltak, de nem azt éreztem, hogy nevetve borítok fel minden felnőtt által felállított akadályt. Nem, ez rémes volt. A saját határaimat léptem át, nem volt semmi ami megállíthatott volna. Nem éreztem mikor kéne abbahagyni, teljesen el voltam veszve. A biztonságérzet, az egyik emberi alapszükséglet hiányzott nekem, amit bizonyos keretek közt érzünk. De nekem már nem volt normális értékrendem. Nem tudtam mi a jó és mi a rossz, ettől pedig teljesen kétségbeestem. Fogalmam se volt mit teszek. Minden napom a következőtől való rettegéssel telt. Vissza akartam kapni az ikreket és felújítani a saját kis világunk romjait. Hogy újra jól érezzem magam és biztonságban legyek. Még ekkor se jöttem rá, hogy az a világ nem létezik és nekem más segítség kellene. Nem tudtam, hogy az igazi életbe kellett volna visszakapaszkodnom.”
Viszont volt benne három hiba is:
Az egyik, hogy túl hosszúra sikeredett ez a bekezdésed is.
A másik kettő pedig ismét egy vesszőhiba volt:
„A saját határaimat léptem át, nem volt semmi ami megállíthatott volna.”
„Nem tudtam mi a jó és mi a rossz..."
Helyesen:
A saját határaimat léptem át, nem volt semmi, ami megállíthatott volna.
Nem tudtam, (hogy) mi a jó és mi a rossz...
A 9. rész legvégén emlékszem, már szabályosan zokogtam, ahogy most is igen-igen megeredtek a könnyeim.
Azt is gyönyörűen illusztráltad, hogy milyen helyzetbe keveredett Carla
„Nem volt többé a tiszteletet parancsoló hercegnő, csak Carla, akit mindenki büntetlenül fogdoshatott és csókolgathatott. Utáltam, gyűlöltem és undorodtam ettől az egésztől, de tehetetlen voltam. Nem volt elég erőm ahhoz, hogy megakadályozzam mindezt.”
Aztán az utolsó rész vége felé, amikor az ember már tényleg nem bír a könnyeivel egyetlen szóval igen szépen összetöröd az összképet:
„Tom némán átölelte testvérét. Tudta, hogy igaza van és jól cselekedtek. De akkor mégis mért fáj ilyen kibaszottul?!”
Inkább az átkozottul, veszettül stb. szavak illettek volna ide.
Akkor gyorsan essünk túl a történet legvégén lévő hibákon, aztán ecsetelem, hogy milyen jó volt.
A Tom Kaulitzba helyesen Tom kaulitz-ba, hiszen a neve utolsó betűjét máshogy ejtjük, mint írjuk.
Két vesszőhiba:
„De azt hiszem ez nem takar mindent.”
Helyesen:
De azt hiszem, (hogy) ez nem takar mindent.
„Mindent nekik köszönhetek, nincs olyan amiről ne ők jutnának az eszembe.”
Helyesen:
Mindent nekik köszönhetek, nincs olyan, amiről ne ők jutnának az eszembe.
Valamint az utolsó részed legvége egyszerűen átláthatatlan. Tagold egy kicsit!
Akkor most jöjjön a pozitívabb része a dolognak: A legvége egyszerűen gyönyörű lett, megrázó, megérintő, és teljesen átérezhető.
Kevés olyan amatőr, vagy akár profi író van, akinek a műve után katarzis élményem van, de ezután volt. Egyszerűen leírhatatlan. Nagyon szépen köszönöm az élményt!
Összegzésként szeretném elmondani, hogy nagyszerű volt, hogy a műved kezdeti könnyedségét miként váltotta fel egy egyre nyomasztóbb és fájdalmasabb alaphangulat, azzal párhuzamosan, ahogy Carla egyre jobban összeomlott, s ahogy a személyisége egyre jobban eltorzult.
Ehhez kapcsolódóan hozzáfűzném, hogy nem tudom, mennyi idő telt el az első és az utolsó részed megírása között, de gyönyörűen végigvezethető fejlődésen mentél keresztül, ezt bátran elmondhatom.
Valamint őszintén remélem, hogy hamarosan ismét olvashatok tőled! Az már csak hab lenne a tortán, ha láthatnám a felsorolt hibáid kiküszöbölését és a további fejlődésed, hiszen hihetetlenül tehetséges író vagy, és nagyon szeretném nyomon követni egy ilyen fiatal tehetség útját!
Most gyorsan átfutottam Via kritikáját és örömmel nyugtázom, hogy nem – mindig - ugyanazokat a hibákat emeltük ki tőled, így nem fog halálra untatni a kritikám. =)
Nincs más hátra, jön a pontozás… 4-4 pontot adhatok, ami annyit tesz, hogy összesen 20 pontot gyűjthetsz. De nézzük csak meg, hogy mennyit kapsz!
Alapötlet: 4*
Érzelmek ábrázolása: 4
Helyesírás: 2**
Megfogalmazás: 3***
Minőség: 2****
Összesen: 15
Egy kis magyarázatot is hozzáfűznék a dologhoz:
* Az alapötlet, ahogy Viánál olvastam: sablon. Valóban az, de nem tudok rá nem négy pontot adni, hiszen olyan hihetetlenül csodálatosan vezetted végig a történet szálát, s olyan nagyszerű tanulságot tártál a szemünk elé, hogy ezért megérdemled a négy pontot. Hány olyan neves író írt már nagyszerű könyvet, melynek „sablonos történet” szolgált alapul? Hiszem, hogy a sablonból is lehet különlegeset alkotni, csak az alapokra jól kell építeni. És neked sikerült!
** A helyesírásod nem áll a helyzet magaslatán. A párbeszédek miatt eleve járt az az egy pont mínusz, de nagyon sok vesszőhibád is volt mellette, így még egyet le kellett vonjak.
(Bevallom, az én helyesírásom sem tökéletes, de most az a feladatom, hogy pontozzak…)
*** A megfogalmazásodra azért adom meg a három pontot, nem pedig a tervezett kettőt, mert a mű vége felé haladva gyönyörűen ívelt felfelé. Ezért a fejlődésért és mesésen papírra vetett lélektani ábrázolásokért kapod meg a három pontot erre a szempontra.
**** A minőségéből a párbeszédeknél fellelhető sorközök miatt vontam le egy pontot, hiszen egyáltalán nem esztétikus, zavaró is volt, ráadásul helytelen, illetve a néhol fel-felbukkanó írásjel halmozás is olyakor gyerekessé tette a műved, amely számomra minőségi hiba, így az is minusz egy pontot jelenett.
Összességében sajnálom, hogy csak 15 pontot adtam rá, mert kevés olyan alkotás van, amely ilyen hatásokat vált ki belőlem, de igyekeztem reális lenni. Bár Via 11 pontjához képest azt hiszem, még így is nagyon lágy voltam. =)
Azt hiszem, Via és az én kritikám között az volt a különbség, hogy ő egyszerre írta a kritikát és olvasta, én meg hagytam pihenni a műved és utána vettem elő megint.
Még egyszer szeretnék gratulálni és sok sikert kívánni a fejlődésedhez!
Nanó
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Strawberry: A királylány története
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia!
Először is szeretnék elnézést kérni, amiért csak most válaszolok. =)
Nagyon örülök, hogy ekkora örömöt váltott ki belőled a véleményem – ez a szerény hálám az élményért, amit adtál nekem a műveddel. =)
A név aranyos, és tulajdonképpen nem muszáj olyan nagy gondot fordítani rá. Tudod velem meg mindig az a baj, hogy túl nagy hangsúlyt fektetek a nevekre. Volt olyan művem, amiben a nevek számmisztikájától kezdve mindent megcsináltam, hogy illjen a szereplőm személyiségéhez… =)
Nekem utólag visszagondolva tetszik, hogy „sablonos” volt, mert sokkal élesebben kirajzolódott Carla átalakulása a mű stílusának és mondanivalójának alakulása miatt.
Igen, én is fontosnak vélem a lélekábrázolást, hiszen nélküle nem lehet írni. És tulajdonképpen nekem is van olyan művem (sőt a regényem, amelyen éppen dolgozom annak az átírása), amely egy ehhez hasonló a témát feszeget, így könnyű volt belopnia magát a sztorinak és a mondanivalónak is a szívembe.
A csúnya szavakkal ezért is voltam bajban a kritikám közben, mint olvastad. Valóban illett a stílusukhoz, de azon a kiemelt részen egyet mondjuk át kéne fogalmaznod, hogy szolidabb legyen – legalább akkor az egyik káromkodást, és a szleng meg maradhat. Meg lehet nem is keltett volna olyan furcsa hatást, ha megfelel legalább a formai követelményeknek.
Egy könyvben annyira nem baj, ha egy bekezdés hosszú, mert a lapok kisebbek, könnyű olvasni akkor is, viszont egy word dokumentum A4-es képet mutat, és könnyen összefolynak a sorok, ami megnehezíti az olvasást.
Én köszönöm szépen, hogy reagáltál a kritikámra és, hogy jelentkeztél a projecktre. =)
A történetet pedig várom a lipgloss@citromail.hu-ra, vagy pedig az elérhetőségeknél megtalálod a privát e-mail címem. =)
Üdvözlettel:
Nanó