PaperAngel: Pillanat

Gyönyörű júliusi délután volt. A nap sugarai – nehézkesen ugyan, de – utat törtek maguknak a sűrű lombú fák levelei között, és zöldes fénnyel vonták be a domboldalt, a kis házat és teraszát. A környéken csend honolt, csupán madárdal, vagy a hegy lábánál felhangzó gyermekkacaj süvített át néha a levegőn, még édesebbé téve a hely hangulatát. Az ajtókeretnek támaszkodtam, kezeimet magam előtt összefontam, s arcomon szeretetteli mosollyal figyeltem, ahogy a teraszon álló asztalnál tollat szorongatva a távolba mered. Kezei olykor megrándultak, szemei egy pillanatra ráfókuszáltak egy éppen elröppenő madárra, majd ismét elködösültek és a messzeségbe révedtek. Olykor lepillantott az ütött-kopott bőrkötéses füzetre, ami előtte hevert az asztalon, készségesen, várva a toll sercenését. Olykor megrezdült, tollat szorongató kezét a papír fölé kapta, majd fejét megrázta, s ismét elveszett az egybefüggő zöld lombtakaróban. Ellöktem magam az ajtókerettől, majd három lépéssel átszeltem a közöttünk lévő távolságot, és mögé léptem. Lehajoltam, karjaimat a válla köré fontam, fejemet a nyakába hajtottam. Nem lepte meg az érintésem, de nem reagált semmit, továbbra is a távolba révedt. Orromat a nyakához érintettem, majd suttogni kezdtem.

-   Min elmélkedik oly’ mélyen legkedvesebb költőm?

Kérdésemre a felelet egy halk sóhaj volt, majd füzetére pillantott. Szó nélkül fejtette le kezeimet vállairól, majd az ölébe húzott. Bal kezét a lábamon nyugtatta, míg a jobbal még mindig tollát szorongatta, fejét megtámasztotta a vállamon, s úgy bámult ismét a levéltengerbe. Hallgattunk. Hallgattuk a madárcsiripelést, a mókusok halk neszezését a fákon, a finom szellő által összeütődő levelek lágy hangját, egymás lélegzését. Éreztem, hogy bal keze megrándul a combomon, majd elernyed. Töprengett. Majd halkan felsóhajtott.

-   Most legszívesebben megcsókolnálak. – mondta halkan, vágyakozást elfojtó hangon. Elmosolyodtam. Tudtam, hogy reakciót vár. Tudtam, de nem tettem semmit. Én is némán bámultam az előttünk elterülő varázslatos látványt, az asztalra, s kezére vetődő zöldes fényt. Egy pillangó röppent keresztül előttünk, s mindketten követtük az útját, egészen, míg el nem tűnt szemeink előtt. Arcunk összeért, s ismét megéreztem várakozásának izgatott vibrálását. Bal kezét megfogtam, felemeltem a combomról, felálltam, majd megfordultam, s szemből ültem az ölébe. Jobb keze még mindig a tollat szorongatva pihent az asztallapon, de a bal ismét visszatalált a lábamra. Kérdő tekintettel pillantott rám, várva valamire. Egyik karomat puhán az oldalára tettem, s végigsimítottam rajta, majd megálltam, míg a másikat csokoládészínű hullámos hajába temettem. A kérdések megsokszorozódtak pillantásában. Óvatosan az egyik füléhez hajoltam, majd apró puszit leheltem rá, s arcélét követve egyre több puha csókkal hintettem be az arcát. Majd ajkaim letértek az útról, s nyakát kezdtem kényeztetni, egészen a kulcscsontjáig. Ott elidőztem. Végighúztam rajta az orrom néhányszor, majd ismét szellőcsókokkal hintettem be. Imádtam a kulcscsontját. De utamat megint megkezdtem, s áttértem nyaka másik oldalára, ezúttal kezdve a kulcscsonttal, s egyre feljebb haladtam. Ahol hevesen lüktető pulzusát megéreztem megnyaltam puha és édes bőrét, majd aprót haraptam belé. Válaszul halk nyögés hagyta el a torkát, s fejét kissé hátravetette, de nem adta meg magát teljesen. Büszke volt, átkozottul büszke, s eltökélt szándéka volt a lehető legtovább bírni az édes kínzást. Apró puszik százait hintettem ismét az arcára, míg el nem értem a szájáig. Ajkai egyik sarkára – vészesen közel a tűzzónához – puha csókot nyomtam, mire a feje automatikusan felém fordult, keresve a vágyát csillapító ajkakat, de elhúztam a fejem. Eddig csukott szemhéjai felpattantak, s még a lombtakarónál is zöldebb szemeiben megpillantottam a vágy, bosszankodás, pajkosság és szerelem egyvelegét. Majd minden előzetes jel nélkül kedvenc tollát az asztallapra dobta, s mindkét kezével szorosan átölelt, még közelebb vonva magához. Szemében a bosszankodást diadal váltotta fel, hisz’ most végre az ő kezében volt az irányítás. Valótlanul zöld szemeibe pillantottam, majd elidőztem arca vonásain. Enyhén szétnyílt ajkait lassan, kihívóan megnyalta, s halványan elmosolyodott. Éreztem, hogy zölden villanó szemei engem figyelnek, s kényszerítenek, hogy elmerüljek bennük. Mikor ismét visszataláltam az imádott szempárhoz, megütköztem. Az előbbi érzelem kavalkádot valami egészen más váltotta fel. Szemeibe új csillogás költözött, tekintetében valami nagyon mély bujkált. Éreztem, ahogy egyik kezével végigsimít az arcomon, s ekkor ismét megcsillanó szemeiben felfedte mindazt, amit eddig takargatott. Bujaságomat elfújta a szél, s magam is meglágyultam. Hamarabb éreztem, mintsem felfoghattam volna, hogy az imént szótlan szerelmi vallomásnak lehettem tanúja. Szemeim minden bizonnyal visszatükrözték az ő pillantásában felcsillogó tiszta, megmásíthatatlan és végzetszerű szerelemet, hiszen szája mosolyra húzódott. A szívem megtelt végtelen szeretettel és szerelemmel. Kezemet még mélyebbre temettem csokoládészín hajában, s fejemet kissé előremozdítva átszeltem azt az apró, minket elválasztó távolságot. Forró, szerelemmel teli csókban forrtunk össze. Éreztem, hogy – ha ez lehetséges – még erősebben szorít magához, s mindemellett éreztem csókja szelíd felindultságát. Épp olyan meghatódott volt, mint én, s tudtam, hogy ez az a pillanat, amely mindkettőnk emlékezetébe vésődött egy életre.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2010.11.01. 20:56 PaperAngel  Jaj, úristen, nagyon szépen köszönöm! Soha nem kaptam még ilyen szép dicséretet! Köszönöm! (:

2010.10.28. 18:20 Strawberry Nagyon tetszettek a novelláid! Gyönyörűen bánsz a nyelvvel és nem mindennapi szavakat használsz. Minden elismerésem. :)