|
2.
2010.09.09. 17:31
Bernadette: Láz [2. rész] [első rész]
(...)
Bill nem hívott pedig vele akár szívesen búcsúztattam volna az óévet.
Szilveszter éjjel vele akartam lenni. Mindennél jobban. Addigra eljutottam odáig hogy hiányzott és jó lett volna újra érezni az ajkát ahogy az enyémhez tapad, érezni a testét ahogy a kabátokon keresztül is áthevít.
Néztem a szobám ablakából a tüzijátékot és rá gondoltam. Vajon mit csinálhat most? Eszébe jutok néha? Vagy megbánta az egészet és még a barátságunk is odaveszett? Miért nem jelentkezik? Talán azt szeretné ha én hívnám?
Millió kérdés kínzott belülről és valami fura vágyakozás utána.
Felkaptam a mobilom és beírtam egy rövidke üzenetet:"Boldog új évet!" de elküldeni nem mertem, inkább megígértem magamnak hogy az újévben az lesz az első hogy vele beszélek.
Másnap el is indultam a házukhoz, igaz nem mondta pontosan hol lakik de nagyjából sejtettem, egy ilyen kis helyen nem lehet nehéz rájönni kinek hol az otthona.
Csengettem de semmi reakció nem volt, az ablakokon lehúzott redőnyök, az udvar is üres volt, egy autó sem állt a nyitott ajtajú garázsban. Kihalt és sivár volt az egész ház.
Vártam ott egy darabig talán abban reménykedve hogy Bill megjelenik valamelyik ablakban de nem így történt. Meguntam az álldogálást és mivel a hó is nagypelyhekben kezdett szállingózni hazaindultam. Útközben azon agyaltam merre kereshetném Billt és hogy talán tényleg fel kellene hívnom, vagy hogy milyen rossz lesz ha meg kell várnom az iskola első napját addig hogy beszélhessünk.
Anyám a teraszon állt mikor megérkeztem.
-Csakhogy jössz fiam...már megint merre csavarogtál.-korholt.
-Miért, mi van?-léptem be a kapun és lesöpörtem magamról a havat.
-Az hogy apáddal el kell mennünk...
-Na és miért olyan nagy ügy ez? Vittem lakáskulcsot.-kérdeztem.
-Vendéged jött Georg.-mondta anyám fura arckifejezéssel. Csodálkozott, mert hozzám nemigen jönnek látogatóba.
-Nekem?!-képedtem el.És tudtam ez csak egy valaki lehet...A szívem máris gyorsabban kezdett verni. Hát eljött...Végre itt van!
-Nem is nekem!Leültettem a szobádban.Mi megyünk...-indult anyám a garázs felé ahol apám már a kocsiban várta, nem is mondtam nekik semmit rohantam fel az emeletre miközben próbáltam urrá lenni az izgatottságon ami kezdett elhatalmasodni rajtam.
Bill ott ült az ágyamon és egy másodpercre felderült az arca ahogy beléptem a szobába.
-Szia!-köszöntem neki és elgyengültem mikor ránéztem.
-Szia Georg!-a mosoly lassan eltűnt az arcáról és akkor láttam hogy folynak a könnyei.
Ledobtam a kabátomat az ágyra és mellé ültem.
-Mi a baj?
-Nagyon bután viselkedtem a múltkor...bocsáss meg,nem akartam úgy elszaladni...annyi minden összejött...tele voltam kétségekkel meg káosz volt a fejemben...neharagudj Georg...én olyan nagyon ostoba vagyok!-mondta lehajtott fejjel.
Az arcához nyúltam és letöröltem a könnyeit.
-Ne mondj ilyet! Nem vagy ostoba és nem haragszom. Egyáltalán nem is haragudtam...és hidd el engem még jobban összezavart ami történt köztünk. Fel akartalak hívni...csak nem tudtam mit szólnál hozzá, akartam üzenetet is írni mégsem mertem...Most pedig épp tőletek jöttem de nem találtam otthon senkit...
-Elutaztak még tegnap. A fővárosba a testvéremhez.-Bill hangja valamivel nyugodtabb lett a kezem érintése nyomán.
-Tegnap?! Ezekszerint egyedül töltötted az év utolsó napját...-döbbentem meg. És persze átkoztam magam hogy nem mentem át hozzá. Nem felelt csak halvány mosoly kíséretében bólogatott.
-Ki lehetett bírni hidd el.-tette hozzá kis idő múlva.
-Nem voltál nagyon magányos? Mégiscsak szilveszter este volt.-néztem rá és a kezem lassan emeltem el az arcáról. Könnyeknek már nyoma sem volt, csak a szeme csillogott még mindig nagyon fényesen.
-Én általában magamban vagyok...de hiszen tudod...csak te vagy aki ezen változtatott és te vagy az aki ott az erdőben a legnagyobb tél közepébe is tavaszt csináltál azzal hogy nem utasítottál el...
Melegem lett és kicsit imbolyogni kezdett a szoba velem. Micsoda vallomás...
Bill pedig váratlanul megfogta a kezem és ismét az arcához húzta.
-Beteg vagyok Georg...amióta megcsókoltalak lázasnak érzem magam és nem akar elmúlni...-suttogta.
Valóban forró volt a keze és az arca.
Ujjaim a nyakára hulltak majd a mellkasát érintették. Tudtam hogy nem szabadna ezt csinálnom, de egy felsőbb erő hatott rám amit még sosem tapasztaltam, ami ellen nem küzdhettem mert nem volt értelme.
Engem is elborított valami forróság belül és érezni akartam újra a csókját mint ott a nagy hidegben a fák közt.
Most én kezdeményeztem és csókoltam meg. Jólesően bizsergető volt tapasztalni mennyire izgatóan tudott csókolni, hogy szinte rögtön átölelt szorosan és odaadóan, az ajkai pedig szomjasan keresték az enyémet.
Egyik kezemmel a hajába túrtam míg a másikkal finoman fekvő helyzetbe toltam. Nem ellenkezett még csak ki sem nyitotta a szemét.
Benyúltam a ruhája alá, gyorsult a légzése ahogy az ujjaimmal végigsimítottam a bőrén.
Tényleg lázas lehetett, szinte sütött a bőre de ugyanakkor remegett is mintha fázna.
Halkan felnyögött ahogy a nadrágja szegecses övéhez értem és rutintalanul kezdtem kibontani.
Magam sem tudtam mit teszek és hogyan kell ezt, csak érezni, látni akartam belőle amennyit lehet.
-Mit csinálsz?-könyökölt fel Bill kicsit kétkedő hangon amikor az öv engedelmeskedett.
Már a nadrágja cipzárját húztam le és éreztem kőkemény férfiasságát a ruhán keresztül.
Alig bírtam megszólalni az izgalomtól.
-Ha nem szeretnéd nem csinálok semmit...
-Szeretném...-Bill gyengéden megsimította izzadt homlokomat majd újra megcsókolt.
Idegesség és félelem futott át rajtam és nagyon zavarban is voltam. Csak az ösztöneimre tudtam támaszkodni.
Óvatosan megérintettem hímtagját és lassan elkezdtem a bőrt húzgálni rajta.
Elszorult a torkom és szinte nem kaptam levegőt.
Bill felsóhajtott.
-Jól csinálod...-suttogott bátorítóan.
Nem mertem lenézni, csak éreztem a férfiasságát a tenyeremben lüktetni és amint nagyobb és nagyobb lesz.
Majd éreztem Bill ajkát a nyakamon ahogy belecsókolt amitől fázni kezdtem de nem bántam. Hajtott valami ismeretlen dolog ami uralkodott a tetteimen és lassan felettem is.
Engem is elsodort a vágy, az én testem sem reagált másképp, én is izgalomban voltam ugyanúgy ahogy Bill.
Kívántam, de azt sokkal jobban akartam hogy neki jó legyen...nem tudom miért de látni akartam ahogy élvezi...
A csípője vadul mozgott ahogy én is gyorsítottam az ütemen, hátra vetette a fejét és erősen ölelt miközben egyre hangosabban nyögdécselt.
A ruhái teljesen ráizzadtak ahogy közeledett a beteljesülés felé. Olyan szorosan ölelt hogy nem is volt köztünk szinte távolság, csak a kezem mozdult és minden egyes mozzanatra hangos sóhaj volt a válasz tőle.
Kezdtem úgy érezni hogy az ő teste az enyém is...és sejteni mit hogyan tegyek...Nem is voltam már annyira zavarban. Jól esett ezt csinálni vele, engem is feljesen felhúzott, a vérem ezerrel száguldott az ereimben.
Már nem gondoltam úgy hogy rosszul csinálom. Már láttam hogyan viszi minden mozdulat és másodperc a csúcspont közelébe.
Hirtelen összerándult a teste és az arcát a vállamhoz szorította.
Nem kiabált csak nagyon hangosan lélegzett és remegett. És nem engedett az öleléséből.
Tudtam hogy eljutott a csúcsra.
A kezem, a ruhám és az ő ruhája ragadós lett a meleg folyadéktól.
Olyan meglepve tapasztaltam ezt mint aki nem tudja hogy ez ilyen...
Csak bámultam magam elé és hallottam hogy zihál,a haja az arcomat birizgálta.
Nem mertem megmozdulni, nem mertem semmit sem.
Az az erő ami hatása alatt cselekedtem pillanatok alatt darabjaira hullott és már csak a realitás maradt. Az viszont ijesztően tornyosult felém.
Az ablak felé néztem.Szakadt a hó...Valami mondanom kellene...
-Bill...-suttogtam halkan neki. Nem felelt de amint légzése ismét normális lett mozgolódni kezdett és finoman eltolt magától. A kabátjában kezdett el keresgélni zsebkendő után, kivett párat és nekem is adott belőle.
Zavartan elfordult úgy törölgette meg magát. Láttam hogy még mindig reszketett a keze.
-Hé jól vagy?-kérdeztem és a vállára tettem a tenyerem.
-Persze.-felelte.
-Akkor jó.-ültem mellé.
-Viszont lassan mennem kell..nézett rám.
-Nem maradsz? Csinálhatok valami ennivalót és nézhetnénk dvd-t, hallgathatnánk zenét is vagy beszélgethetnénk, ha akarod beszélhetünk arról is ami történt...-mondtam mert nem akartam hogy itt hagyjon, nagyon nem szerettem volna egyedül maradni azok után amit tettünk, szükségem volt rá.
-Ezen nincs mit beszélni Georg. Nagyon jó volt de most úgy érzem meghalok a szégyentől hogy ebbe vittelek téged...-mondta és vérpiros lett az arca.
-Nem Bill! Én is akartam, nem kell kényelmetlenül érezned magad! Barátok vagyunk!-vágtam a szavába és megfogtam a karját.
Elmosolyodott és kibújt gyengéd szorításomból.
Magára vette a kabátját.
-Kicsit máshogy értelmeztük ezt a kifejezést a mai nap...-lefelé igyekezett.
-Beszéljük meg, ne menj el, a szüleim csak este jönnek vissza...-indultam utána le a lépcsőn.
-Az enyémek viszont bármikor hazajöhetnek, otthon kell lennem!-mondta és kilépett a teraszra. A sűrűn szakadó hópelyhek rögtön alatt fehérré varázsoltak mindkettőnk ruháját és haját.
Bill felvette a kapucniját.
-Vigyázz magadra!-és az arcomhoz hajolt. Azt vártam hogy megcsókol de ajka épp hogy érintette az arcomat aztán gyorsan elindult a havas úton.
-Te is! Holnap ott várlak a szokott helyen a suliban!-kiáltottam utána.
Akkora volt a hó hogy másodpercek alatt eltűnt a szemem elől.
Elment. Én meg egyedül maradtam a rám súlyosan nehezdő gondolatokkal. És rémült voltam. Nagyon is! Eddig úgy véltem nem rosszak az érzéseim, az ártatlan fantáziálások felé, mert nem egy velem azonos neműt látok benne, de a mai nap meg kellett állapítanom hogy ő is férfi... mégpedig nem is akármilyen és ez a tudat nem hogy elrettentően hanem izgatóan hatott rám.
Nem akartam ezt! Nem akartam beismerni magamnak hogy szexuálisan vonzódok Bill Kaulitzhoz!!!
De amit ma tettünk ennek ékes bizonyítéka. El kell fogadnom hogy nem csak mint barátra gondolok rá hanem mint szeretőre is.
És előre kell tekintenem mert ha ez most velünk megtörtént, legközelebb jöhet olyan ami ennél sokkal súlyosabb...és meglehet hogy azellen sem fogok tiltakozni...
Megborzongtam és végigsimítottam az ágyon ahol az összegyűrődött lepedő és egy apró folt emlékeztetett azokra a percekre.
Kegyetlenül lassan telt a nap további része, az éjszaka pedig alig aludtam, a korán reggel már talpon talált és alig vártam hogy elindulhassak az iskolába.
Rengeteg hó esett az éjjel, a legtöbb tanuló hógolyózott és hóembert épített a suli előtt és az udvaron is.
Én viszont az ebédlőbe siettem és leültem az ablak mellé ahogy szoktam. Senki nem volt ott rajtam kívül, szomorú üresség kongott a bennt, míg kintről vidám hangok hallatszódtak be.
Bill viszont nem jött. Sem akkor, sem a következő vagy az azt követő szünetben.
Nem értettem mi lehet vele ezért felhívtam de a mobilja ki volt kapcsolva.
Elmentem az osztálytermük fele de nem láttam ott sem.
Tanítás után feléjük kanyarodtam, a ház ugyanabban az állapotban volt mint mikor legutóbb itt voltam, lehúzott redőnyök, üres udvar semmi mozgolódás. Csengettem de nem nyitott ajtót senki.
Hol lehet Bill?! Mi történt hogy nem jött iskolába?
Hiába vártam, nem történt semmi.
Egész délután és este hívogattam eredménytelenül, a száma nem volt kapcsolható.
Kezdtem aggódni érte.
Másnap is hiába ültem ott minden szünetben, nem jött felém és köszönt rám kedves hangon...Egyszerűen nem tudtam felfogni mi lehet vele...igy hát vártam órák után is.
Vártam és kitartóan reménykedtem hogy jön.
-Hát maga meg mit ül itt?-hallottam egy hangot a hátam mögött váratlanul.
Hátranéztem, az ügyeletes tanár állt az ebédlő üvegajtajában.
-A tanításnak már régen vége, miért nem megy haza?-ballagott mellém a tanár és végigmért.
-A barátomat várom.-válaszoltam.
-Úgy...és ki a maga barátja?-érdeklődött egy kevés gúnnyal a hangjában.
-Bill....-mondtam ki a számomra oly kedves nevet és éreztem hogy elpirulok.
-Ja a Kaulitz gyerek...hát őt aztán várhatja itéletnapig, ugyanis már nem az iskola tanulója.-mondta a tanár.
A vér kiszaladt az arcomból és mintha gombóc lett volna a torkomban...a szemem másodpercek alatt elhomályosult.
-Hogyan?!-kérdeztem anélkül hogy a tanárra pillantottam volna.
-A szülei tegnap reggel bejöttek és átíratták egy másik iskolába. Persze a fővárosba...mert hogy zűr van a másik gyerekükkel így visszaköltöztek oda. Fura népek voltak az már szent igaz...és nem tudtak beilleszkedni...jobb is hogy elmentek...az ilyeneknek itt semmi keresnivalójuk...De ha olyan fene nagy haverja magának ez a Bill erről is szólhatott volna nem?!
-De...biztos szólt csak elfelejtettem.-dadogtam és táskámat felkapva szó nélkül kirohantam az ebédlőből.
És csak rohantam...keresztül az utcákon, át az utakon, ki a faluból...
Rohantam amíg már szinte nem kaptam levegőt, amíg szédülni nem kezdtem.
Akkor aztán megálltam és leültem a frissen leesett hóra...
És sírtam....
Bill...miért nem mondtad hogy elmész? Miért tűntél el így? Beszélnem kell veled...Hogy tehetted ezt?!
Bill miért árultál el, mikor én....
A könnyeim az arcomra fagytak. Előkerestem a telefonom és beütöttem a számát...
" A hívott szám nem kapcsolható..." hallottam a vonal végén.
-De hát szeretlek!!!-ordítottam és elhajítottam a mobilt. Hangos csattanással esett méterekkel odébb...
Szeretlek Bill...Mihez kezdek most? Mi lesz velem nélküled? Nem érhet így véget...Nem...
Mikor kicsit megnyugodtam összeszedtem a telefonom darabjait és magamat annyira hogy haza tudjak indulni.
Kívülről már nem látszott hogy nemrég még patakokban folytak a könnyeim. Mentem közömbösen magam elé nézve és úgy éreztem Bill elvitt egy darabot a lelkemből.
Gyűlöltem akkor az egész rohadt életemet!
Azóta eltelt pár hét lassan véget ért a tél és a tavasz közeledtével belül én is megújultam kicsit.
Az élet itt ugyanabban a mederben folyt mint mielőtt megjelent Bill.
Az ittlakók lassan el is felejtették hogy ki volt ő, de én őriztem róla az emlékeket és titkon mindennap reméltem hogy egyszercsak megjelenik az iskola ajtóban....
Feketében lesz és a haját fújja a szél. Tökéletes ahogy általában. Mosolyog és felém igyekszik....
Remények és vágyak amik éltettek és egy új elhatározás.
A fejembe vettem hogy nem adom fel, nem hagyom annyiban. Ha kell felutazok a fővárosba és megkeresem Billt akárhol is legyen.
Nem kiabálom le amiért eltűnt, nem is kérdezem miért cselekedett így. Egyszerűen a karomba zárom és nem engedem el nagyon nagyon sokáig...
Azt akarom hogy akkor újra lázasnak érezze magát a csókjaimtól ahogyan engem éget azóta szüntelenül a láz utána...
De nem bánom már hogy így érzek...ennek a láznak a tüze melegít és ad világosságot mindennap amíg nem találkozunk.
Most még csak kis tűz, de tudom hogy ha az ajkam ismét az ő ajkát érinti fellángol és mindennél jobban perzsel majd.
És eléget mindent....
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó