Szerintem nem olyan ledöbbentő, hogy "pont te" nyerél. Jó, mondjuk én is meglepődtem, de én azon, hogy mennyit fejlődtél :) Megérdemelted, mert megdolgoztál érte.
2010.09.06. 15:22
Zsu
Itt is nagyon meg szeretném köszönni, hogy első lettem. :) El se tudjátok hinni, mennyire boldoggá tett, hogy végre elértem valamit. :) Álmomban sem hittem volna, hogy pont én nyerem meg a versenyt. Nagyon nagy erőt adott most ez, hogy ne adjam fel és folytassam tovább az írást!:) Köszönöm szépen<3
És köszönöm, hogy írtatok kritikát. Azt, hogy miért írtam 4 pontot mindig, én se igazán értem. Egyszerűen csak olyan kedvem volt. :D De már kijavítottam őket, mert 3 ponttal tényleg sokkal jobb. :)
A bekezdéses bigyót is megcsináltam, mostantól már nem 3 szóközt rakok elé. :) Egyébként miután beküldtem a novellát, utána álltam neki az Író-projekt olvasásának, és ott jöttem rá, hogy lehet másként is. :)
A többi hibámat is átírtam, ugyanis holnap be kell vinnem barátnőmnek megmutatni, mert megkért rá.
Na, de mindegy is, tényleg nagyon köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok ezért! ^^
Nagy öröm, ha mindenki elégedett. Ezek szerint nem voltunk túl sértőek, ami nagyon jó jel, ugyanis a háttérben azon fantáziáltunk, hogy vajon hányan fognak megutálni minket... xD
Az jó, ha valaki tisztában van a hibáival, mert akkor tud rajtuk javítani. Igaz, kell hozzá pár éber hónap, de ahogy te is írtad, ezeken lehet javítani. És bele sem lehet halni, mert mondjuk én is megtanultam ezeket, és mégis élek ;)
Ja, és nem önreklám, csak segítség: az író projectben le vannak írva ezek az apróságok. Ha valamit nem értesz, az oldal itt van, úgyhogy nem csak Te, hanem mindenki más is kérdezhet - lehetőség szerint válaszolunk. =)
Az pedig, hogy úgymond miattunk kezdtél megint írni...! Nekünk is megtisztetlető! :D
Először is szeretném megköszönni a kritikáitokat. Nagyon örülök neki, hogy valamennyiőtöknek tetszett a novellám, és annak pedig kifejezetten, hogy rávilágítottak a hiányosságaimra.
Az elírások többsége abból akad, hogy túl gyorsan gépelek, sajnos a word-öm is megmakacsolta magát, és átugrik az ilyen hibák felett, ahelyett, hogy normálisan jelezné. Én pedig nem vagyok elég szemfüles, persze ez orvosolható probléma. :) Csak úgy, mint a helyesírás.
Bevallom őszintén, hogy a párbeszédek írásának szabályairól már sok-sok cikket elolvastam, mégsem sikerült még elsajátítanom a helyes fortélyokat. :S
Sajnos a szóismétlés egy rossz szokásom, mondhatni már belémrögzült, és olyan esetekben hogyha valamit nyomatékosítani akarok egy irományban, megesik, hogy túlzásba viszem. Megpróbálok ezentúl jobban odafigyelni erre.
Még egyszer nagyon köszönöm a véleményeiteket, egytől egyig hasznosak voltak, és kaptam egy kis bátorítást is, hogy merjek próbálkozni az írással. Bevallom, hogy lassan 1,5 éve mellőztem az egész írásosdit, aztán rábukkantam a lapotokra, egyúttal a versenyetekre, és úgy voltam vele, hogy most vagy soha. :D
Nanó, neked üzenem, hogy egyáltalán nem zavar, hogy az egyik részletemet kitetted egy képedhez, sőt épp ellenkezőleg. Nagyon örülök neki, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet, megtiszteltél vele. =)
A tanácsaitokat mindenképp megfogadom, hiszen mindenki a saját hibájából tanul.
A dobogósoknak pedig gratulálok! ^^
Puszi: Jucus
Válasz:
Én is szeretnék neked megköszönni három dolgot is...
Először is, hogy jelentkeztél a versenyre, mert nagyon sokat adott a novellád érzelmileg!
Másodszor, hogy ennyit, így és ezt válaszoltál a kritikáinkra!
Harmadszor pedig a megtiszteltetést, hogy miattunk kezdtél bele újra az írásba!
A szóismétlések ellen tudok egy tippet adni: hangos olvasás. Ha hangosan felolvasod, amit írtál, sokkal jobban szembetűnnek a hibáid.
Valóban, nyugodtan írj, hiszen gyönyörű a megfogalmazásod, az én tetszésem igazán elnyerte!
És azt is köszönöm szépen, hogy nekem külön válaszoltál!
Sok sikert a további fejlődéshez, és szeretettel várunk a következő versenyünkre viszont!
Nanó
2010.09.03. 21:10
Jess
Gondoltam, hogy csak megjegyzés, csak én is megjegyeztem. Sőt, nem is olvastam a könyvet! :)
2010.09.03. 16:33
Via
Swichy: Több önbizalmat =)
Jess: Csak hasonlított a Vámpírnaplókhoz az a rész, mert az első könyv is egy naplóbejegyzéssel indul. Az csak olyan megjegyzésféle-volt. =)
Örülök neki, ha segítettek a kritikák. ^^
2010.09.03. 16:18
Jess
Köszönöm a kritikát. Igen, később rájöttem, hogy a sok írásjel elég nagy baki, de ugye a hibáiból tanul az ember. :) És őszintén szólva, nem a Vámpírnaplókból szedtem az elejéhez az ötletet, sőt eszembe sem jutott az. :) De azért köszönöm. :)
2010.09.02. 13:37
Swichy
Nahát... nem gondoltam volna, hogy legalább ezt a szintet elérem :) Köszönöm a véleményeket, bevallom őszintén jól estek az elismerő szavak, de amiket kritika ként kaptam, sokkal jobban megragadtak bennem, elismerem, hogy teljes mértékben igazatok van, és köszönöm, hogy rávilágítottatok a hibáimra :)
Gratulálok a Dobogósoknak ügyesek vaytok, még egyszer átolvasom majd a sztorikat mert az összeset érdekesnek tartom :)
Lynthis: (így a verseny végére megtanultam ctrl+c vélkül is leírni a neved xP) Egyáltalán nem gond, ha viszed a kritikákat, sőt én kifejezetten örülök neki, ha már ketten is méltónak találtátok arra, hogy mutogasátok ^.^
Lexy: Nagyon örülök neki, hogy ilyen megértően fogadtad a kritikákat, ez nekünk is megnyugtató. Főleg azért, megrt így tudjuk, hogy tényleg nem bántottunk meg vele. :) Nagyon remélem, hogy nem csak Neked, hanem mindenkinek előnyére válnak a leírtak! ;)
Mes: Olvasni szeretném - harmadszorra is :P
Mellesleg: komoly verseny, komoly kritika... *.* *elkábult*
2010.09.01. 21:18
Mesii
Köszönöm a kritikákat, igyekszem megfogadni a tanácsaitokat. <3
Majd kidolgozom a novellát, ahogy írtátok =)
2010.09.01. 20:39
Lexy
Sziasztok!
Köszönöm szépen a kritikát, legyen az akár pozitív, akár negatív. Jó, hogy őszinték voltatok, mert ez segít a fejlődésben. Jobban utánagondolva a dolognak, teljesen igazatok van. Kissé (vagy esetleg nagyon) összecsapott lett a novellám. Igyekszem javítani a hibáimat és a legközelebbi versenyre talán valami jobbat tudok majd alkotni. Még egyszer köszönöm! :)
Válasz:
Nincs mit, mi köszönjük, hogy jelentkeztél és természetesen legközelebb is szeretettel várunk!
Nanó
2010.09.01. 20:31
perverzcsirkefalat
Via, ez nem ide tartozik, de 4kor kelek suliidőben =) Ajjj, most nem is kell csoki, hetekig megvan a boldogsághormonom...xD
Amíg el nem felejtem: Szeretném megköszönni nektek, a szerkesztőknek, hogy létrehoztátok a versenyt és időt szántatok az egészre, szeretném megköszönni a többi versenyzőnek, hogy jelentkeztek és így elindulhatott a verseny és szeretném megköszönni a családomnak, akik békén hagytak pár órára, amíg írtam. >.<*
Lynthis: kb én is így éreztem. Első komolyabb versenyem volt ez, és az első komolyabb krtikákat is itt kaptam. Eddig csak annyi volt, hogy "Jó", "Szép lett" vagy egy sima "Tetszik".
Válasz:
Mi pedig szeretnénk megköszönni az élményt! ;)
És örülünk, ha sikerült megfelelően komoly kritikát kiadni a kezünkből.
Nanó
2010.09.01. 19:43
Lynthis
Óóó Te jóságos, szentséges... Wááá!!! Bocsi, ezt most muszáj volt! ^^ Szóval akkor most elkezdem előről normálisabb kiadásban: Köszönöm szépen az eredményt és a kritikát is, mindkettőnek nagyon örülök. El se tudom mondani milyen jó érzés pozitív visszajelzést kapni 1-1 írásom után... A vesszők hiánya általános probléma nálam, azok mindig lemaradnak. Persze igyekszem nem lehagyni, de előfordul.
Mégegyszer köszönök mindent!
Lynthis
ui.: Ja, és míg el nem felejtem: Remélem nem gond, de a kritikákat kitettem az oldalamra...
Válasz:
Nincs mit, mi köszönjük szépen az élményt!
Semmi gond, örülünk, ha ekkora örömet okozhattunk, de a legtöbbet magadnak köszönd, hiszen fantasztikus volt a műved, amivel neveztél.
perverzcsirkefalat: Négytől...? Jól vagy? O.o *leküzdiasokkot* Mellesleg itt is gartulálok! xP
A kritikát pedig szerintem nyugodtan mentheted. Az oldalról sem kerül le, úgyhogy Te is, és bárki más is nyugodtan lementheti.
Angie: Csak nyugodtan. Itt kiengedheted =)
Holly: Úgy legyen! ^^ Irány a dobogóra! =D A félkövér betűkre való magyarázat pedig érthető. Így már rögtön világos, mit is kerestek ott :)
2010.09.01. 16:50
perverzcsirkefalat
Csak egy kérdés még. Nem bánjátok, ha lementem a kritikát? Igazából ahhopz kéne, hogyha írok még novellát, akkor ellenőrizzem ezeket a hibákat, mert ami bevésődött, azt ugye nehéz átalakítani...=)
2010.09.01. 15:57
Holly
Köszönöm szépen a kritikákat, és a szép szavakat is. :) Bevallom, nem hittem volna, hogy képes leszek egyszer befejezni ezt a novellát. Teljes mértékben egyetértek a hibákkal, és igyekszem kijavítani őket. A félkövér betűkről annyit, hogy azok véletlenül maradtak úgy. A lektorom kijelölte, miket kéne átírnom, de addigra már nem volt elég türelmem ehhez,és úgy maradt.
Mégegyszer köszi mindent, legközelebb már a dobogón leszek. :P
2010.09.01. 10:45
Angie H. Madden
Köszönöm csajok, átrágtam magam az egészen kávé nélkül, félig ébren. Majd mégegyszer megteszem, és visszajelzem az észrevételeimet. Vagy mit.
Olyan aranyos vagy, de komolyan XD Örülök, hogy örülsz, de ne köszönd, mert nagyon is megérdemled ezt a helyezeted. Mi köszönjük, hogy jelentkeztél!
2010.09.01. 05:23
perverzcsirkefalat
Úristen, úristen, úristen! Köszönöm a kritikát! Ez most elég jól indította a napomat. Elhiszitek, hogy írás közben én is sírtam? Jó, el lehet önfényezés, de így volt.
Köszönöm, hogy leírtátok a hibáimat, próbálok javítani magamon. Amúgy itthon és a suliban is folyton a helyesírással van bajom, már megszoktam, de még mindig tanulok újat.
Na, még nem néztem meg az eredményt, csak a kritikát olvastam el, arra voltam előbb kiváncsi. Úristen, úristen, úristen!!!
Szerintem mindjárt tőlem fog felkelni az egész ház....nem is érdekel, én már 4 óta fenn vagyok...
Mégegyszer: Köszönöm!
2010.08.31. 22:50
LipGloss team
Ha bármilyen kérdés felberülne bennetek, vagy csak közölni szeretnétek valamit, ki vele! Kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok a versenyről - azon kívül, hogy elhúzódott, persze. :)