Nagyon érzelmes, megrázó novellát küldtél be a pályázatunkra. Az egész szituációt nagyon jól vázoltad fel, szép köntösbe bújtatva. Az is nagyon tetszett, ahogy érzékeltetted az idő és helyszínváltásokat. De akadtak hibáid is.
A vesszőket például következetesen rossz helyen alkalmazod vagy szimplán elfeledkezel róla:
-Mit csinálsz Tom?
Helyesen:
-Mit csinálsz, Tom?
Volt, hogy a vessződ úgy jött ki, mintha megszólítani akarnál valakit, de erről szó sem volt a műben: „Hercegem, mindezt somolyogva szemlélte.”
És néha a párbeszédeknél is elvétetted a vesszőt.
-Várj, – toltam el magamtól – el kell menned.
helyesen:
-Várj! – toltam el magamtól. – El kell menned!
Voltak félreírásaid, és szóismétlésed is akadt:
„Mintha így akarta volna magába zárni az emlékeit, hogy azok soha ne törhessenek ki kalitkájukból. A kalitkából, melyet a szíve legmélyére rejtett el. Minden egyes kedves emlék ebben a kalitkában lapul, ami Hozzá köthető. Az átbeszélgetett éjszakák, az együtt ellógott órák az iskolából, a finom illata, a csókok, és kamaszkori őrültségek, melyek közül az egyik később csúfos véget ért. Hiába próbálta a kicsi Katie végleg becsukni ezt a kalitkát, eddig még nem sikerült valamelyik emlékkép mindig kiszorult onnan. S csak nehézségek árán sikerült ismét visszatuszkolni azt, a felejtésre ítélt emlékmaradványok közé.”
Ha nem ismétled ennyiszer ezeket a szavakat, akkor is tudni fogják az olvasóid, hogy az emlékekről, meg a kalitkáról van szó. ;-)
Pontszámod: 10/7
Charlie
Először is el kell mondanom, hogy egy gyönyörű novellával neveztél, amit élvezet volt olvasni, és még a szemem is könnyes lett a végére érve. Köszönöm szépen az élményt!
A jelentkezésednél azt írtad, hogy kíváncsi vagy rá, megy-e még neked az írás. Az első bekezdésed után is biztosan állíthatom: megy.
A megfogalmazásod gyönyörű, pont a kedvemre való. Nagyszerű a stílus, amiben írsz, nem túl sok – de nem is túl kevés. Pont tökéletes.
Ami a leginkább meggyőzött erről az állításról az a következő mondatod volt, annak ellenére is, hogy a halálát szavát elgépelted: „Némelyik reszkető ajkain lelte halálat, valamennyi pedig a köves talajra hullott alá.”
Az elején hiányzott – számomra – egy leírás annál a részletnél, amikor Tom felbukkan. Kellett volna pár szóban jellemezned őt, hogy néz ki, milyen stb.
Illetve szóismétlések is voltak benne, ahogy azt Charlie említette már neked: „- Mit érzel, Tom? – kérdezte óvatosan a lány, kicsit félt is.
A fiú sokáig nem válaszolt, ezért a lány azt hitte, talán meg sem hallotta buta kérdését. Pedig igazából meghallotta. A szíve legmélyebb bugyraiba hatolt, s még jobban felszakította a látszólag forrásnak indult sebeket. A szemei megteltek könnyekkel, ezt azonban a lány nem láthatta. Néhány perc múlva a lányka fecsegni kezdett, ez szokatlan volt.”
Az alapötlet már elcsépelt, de kellően szép köntösbe bújtattad, így nem vesztegetek rá több szót, megkapod a két pontot. Mondjuk innen is vontam volna le pontot azért a visszaemlékezésért, amelyet először leírtál, hiszen először semmi szerepe sem volt a műben, úgymond feles infónak számított a történet szempontjából.
Viszont a befejezésedben is visszatért ez a momentuma a kapcsolatuknak, így mindjárt értelmet nyert az is, hogy betekintést nyerhettünk a mű elején még mélyebben a szerelmükbe. „Nem hallod többé a hangját, még azt a jól ismert hanglejtését sem, mely azonnal elárulta, hogy haragszik rád.”
A párbeszédeid hibásak voltak, bár akadtak olyan kivételek is, amikor helyesen vetetted őket papírra.
Mégis hoztam példaként két hibás dialógust és azoknak a javítását:
„- Nem… már nem leszel velem. – csüggedten tapogatta meg a nyakában lógó szívet ábrázoló medaliont.”
Helyesen: - Nem… már nem leszel velem. – (nagybetű!) Csüggedten tapogatta meg a nyakában lógó szívet ábrázoló medaliont.
Mindezt azért, mert a hozzáfűzött mondanivaló nem folytatása a kimondott szavaknak.
„- Szánalommal néznek rád, és nem értik meg, hogy nem tudod egyik-napról a másikra elereszteni. – szólalt fel a lány helyeslően. – Az ő gyászuk röpke, és múlandó. Csendben veszik tudomásul a veszteséget, érzéseik később beletörődésbe torkollanak át. Velük szemben állunk mi, – szorította meg a rasztás kezét – számunkra nehéz továbblépni. Ezt ők sosem fogják megérteni.”
Helyesen: - Szánalommal néznek rád, és nem értik meg, hogy nem tudod egyik-napról a másikra elereszteni (nincs pont) – szólalt fel a lány helyeslően. – Az ő gyászuk röpke, és múlandó. Csendben veszik tudomásul a veszteséget, érzéseik később beletörődésbe torkollanak át. Velük szemben állunk mi (nincs vessző) – szorította meg a rasztás kezét –, (itt van vessző) számunkra nehéz továbblépni. Ezt ők sosem fogják megérteni.
Voltak benne elgépeléseid és helyesírási hibáid is bőven, ezek többségét most szépen felsorolom, és egy gondolatjellel melléfűzöm a helyes írásmódot is. Ezeket a hibákat a Word ellenőrzőjével is ki tudtad volna küszöbölni, így legközelebb mielőtt elküldenéd a novellád egy versenyre futtasd át egyszer.
nyűgősen húzodtam – nyűgösen húzódtam
parti – buli (magyarok vagyunk, magyar szavakat használjunk)
siesettek – siessetek
telitorokból – teli torokból
pillanatást – pillantást
zakatóló - zakatoló
eseményket – eseményeket
szilákok – szilánkok
Egy kívülálló azt hihette, hogy megtébolyult… – hihette volna
megőrűltem – megőrültem
felismerhetletetlenségig – felismerhetetlenségig
Volt benne egy képi hiba, apróbb is katy-maty, de mégis furcsává tette a mondatot, melybe írtad. A vonatnak nincsenek lábai. „S az autó a felismerhetletetlenségig összeroncsolódva feküdt a vonat lábai előtt.”
A novellád tanulsága gyönyörű, és nagyon szépen fogalmaztad meg. Az én tetszésem teljesen elnyerte. Oly annyira, hogy egy ehhez illő fényképemhez ki is tettem címként facebookon - persze, ha zavar szólj, és keresek helyette másikat! „Egy út véget ért. A tiéd pedig egy választóvonalhoz érkezett. Eldöntheted, hogy a múltban ragadsz Vele, és szép lassan te is feledésbe merülsz, vagy felemelt fejjel haladsz tovább a kacskaringós útvesztőben. Olykor meginogsz majd, s lesznek magányos pillanataid, mikor felidézheted emlékeidet. Az, hogy túlteszed magad rajta, nem egyenlő azzal, hogy elfelejted, csupán csökkented a gyötrelmet, mely kis híján bekebelezett.”
Az elgépelések és a helyesírási hibák miatt arra jutottam, hogy levonok a minőségéből egy pontot, a szóismétlések miatt a megfogalmazásból, és a párbeszédek miatt pedig a helyesírásból is, de megnéztem a listámon, és Te azokkal vagy egy szinten, akik nyolc pontot kaptak, nem a hét pontosokkal, így arra jutottam, hogy a megfogalmazásodra a - párszor felbukkanó - szóismétlések ellenére is megadom a két pontot, és csak a másik kettőből vonok le egyet-egyet.
Te vagy az egyik olyan versenyző, akinek azt tudnám mondani, amit az előttem szóló szerkesztő társaim is. Gyönyörű novellát küldtél be, nagyon jó volt olvasni, és még most is a hatása alatt állok. Nekem körülbelül fél oldal után nyilvánvaló volt, hány pontot fogok adni. És ez a végig nem is változott. Na de most, had meséljem el, mit gondolok róla:-)
Pozitívumok:
-Gyönyörű megfogalmazás, szép írói képek. Élvezet volt ezeket olvasni!
-A cím nagyon találó, és nagyon szép.
-Csodálatos volt az érzelem ábrázolás… teljesen beletudtam élni magam, szinte együtt lélegeztem az alkotásoddal.
Negatívumok:
-Nagyon sok elírás, helyesírási hiba.
-SZÓISMÉTLÉS. Sokszor már brutálisan gyakran használtál egy szót, ami sokat levitt az élvezhetőségből. Kérlek, nagyon figyelj ezekre a hibákra!
-Néhol túlerőltetted a művészi megfogalmazást. Itt is éreztem, hogy vannak mesterkélt mondataid. Szépek, de nem igazán szívből jövőek.
Ezeken kívül, komolyan nem tudnék neked fatális hibákat sorolni, ezért nem is akarok. A novellád önmagáért beszél, és remélem tisztában vagy azzal, hogy tehetséges író vagy. További sok sikert kívánok neked, köszönöm hogy olvashattalak.
Egyetértek Nitával, ez nem egy hét pontos alkotás. Ezért aztán:
Pontszámod: 10/8
Üdvözlettel: Lena Taylor
Nagyon tetszett a novellád! Teljes volt, meg volt az eleje, közepe és a vége is.
A többiek a hibáidat említették már, így én csak annyit fűznék hozzá, hogy néhol darabosan fogalmaztál. Két mondatba írtad le, ami egy mondatba szebb lett volna. És amit én is kiemelnék, a párbeszéd! Ezzel a versennyel én is tanultam, méghozzá észrevenni a hibákat. A vesszők is néhol hiányoztak, de ezt már leírták előttem.
Kiemelnék egy mondatot, ami szerintem nagyon igaz, és így a végére teljesen odaillet.
Az, hogy túlteszed magad rajta, nem egyenlő azzal, hogy elfelejted, csupán csökkented a gyötrelmet, mely kis híján bekebelezett.
Nagyon szép novellát írtál, gratulálok hozzá!
Pontszámod: 10/8
Nagyon-nagyon szép novellát kaptunk Tőled, gratulálok hozzá, tényleg gyönyörű lett!
Ámde az alaptörténet kissé sablonos. Természetesen észrevettem a módosítást, és igencsak büszke vagyok rád, amiért nem egy tipikus autóbalesetet írtál le, hanem annál azért magasabbra tetted a lécet, és ezt már így ismeretlenben is becsülöm benned. Az én szememben nagyon sokat jelent, ha valaki próbálja kikerülni a sablont, és ha mindezt szépen is írja meg, nos, annak akár kezet is csókolok. ; ) Az alaptörténetből viszont egy pont levonást meg kell ejtenem, mert nagyon sokszor és sokféleképpen feldolgozták már ezt a szituációt.
A helyesírásod a másik olyan kalap, ahol nem jeleskedtél túlzottan. Pedig látszik a novelládon, hogy átolvastad, foglalkoztál vele, de valahogy mégsem sikerült olyan hibákat kijavítani, amiket még a Word is pirossal aláhúzott. Ezekről beszélek – jelöltem a betűhiányokat, elírásokat:
És van itt még egy, ami egy külön kategória: „befolyásul a döntéseimben.” – Szerintem az befolyásol akar lenni.
Az a baj, hogy ezek olyan elírások, amelyeket gyerekjáték kiküszöbölni. De mivel látom a munkádon, hogy jó vagy, és komolyan foglalkozol ezzel a hobbival, ezért minden egyes észrevételt megosztok veled, hogy ezeken tanulva fejlődhess. :)
Maradjunk még a helyesírásnál. Előfordult, hogy kimaradt egy-egy szóköz, és tartalak olyan értelmesnek, hogy ne kelljen jelölnöm, hogy honnan hiányoznak:
És még egy: „egyik-napról a másikra” – Itt nincs kötőjel.
Mindezeken kívül komoly hibád még a szóismétlés, amiről jómagam már nem szeretnék többet mondani, eleget mondtak az előttem szólók. Nem ciki a szinonimaszótár, ha ésszel használod és ha a stílusodhoz illő szavakat válogatod ki. De a művet komoly mértékben feldobja.
Formai hibák – ez nem olyan vészes, de van két rossz szokásod:
„- Várj, – toltam el magamtól – el kell menned.” – A vesszőt a közbeékelt szöveg után kell kitenni. Többször is 0láttam ezt Nálad. Helyesen: „- Várj – toltam el magamtól –, el kell menned.”
„- Tom – átölelte a zokogó fiút – sajnálom.” – Itt ugyanaz a helyzet: „- Tom – átölelte a zokogó fiút –, sajnálom.”
Itt kimaradt egy szóközöd a gondolatjel előtt: „Tudom, Katie– simított végig…”
Ez pedig már tényleg csak egyéni vélemény, de még nálad is azt veszem észre, hogy vannak olyan bekezdéseid, amik egyszerűen túl nagyok, és előfordult olyan is, hogy nem törted meg ott, ahol meg kellett volna:
„Az utcai zajok lármája megtörte az idilli légkört, bár annak, aki már hosszú évek óta itt lakott, mindez megszokottnak számított. Így én sem erre keltem fel. Valahogy mindig megéreztem azt, hogyha valaki figyel.”
A „valahogy” elé szerintem nem ártott volna egy enter. A két gondolatmenet ugyan kapcsolatban áll egymással, de nem olyan szorosan, hogy azt egy bekezdésbe kelljen írnod.
És az utolsó dolog, amit ide teszek, az a „(…)” esete, ami kétszer is előfordult. Ezt a jelet idézetekben, vagy műrészletekben szokták használni, ha kihagynak valamit, akkor azt így tudatják az olvasóval. Elválasztó jelként a „* * *”-ot, vagy egyéb cikornyás díszítést szoktak alkalmazni, amik nem hasonlítanak egyik betűre, vagy írásjelre sem. Bevallom, el kellett gondolkodnom azon, hogy vajon mi maradhatott ki onnan, amit így kellett jelölni, és idő kellett, mire felfogtam, hogy miről van szó. Szóval vagy valami aprócska cicomát szúrunk ilyenkor a szövegbe, vagy – a te esetedben ez is elég lett volna – ha a hatást akarjuk fokozni egy picit, akkor elég egy üres bekezdés is.
Oké, nem nyúzlak tovább a hibáiddal, áttérek a pozitívumokra.
A műved kezdése már rögtön a legelején tudtatta velem, hogy egy olyasvalaki munkáját olvasom, aki tud írni. Ez a hasonlat levett a lábamról:
„- Mondd miért? Miért?! – hallatszott a hangos kiáltás, mely megtörte a némaságba burkolózó völgy csendjét. S visszhangot verve pattant vissza a szemközti szikla oldaláról, akár csak egy kosárlabda a palánkról. Az utolsó szótag egyre halkabban ismétlődött meg, mígnem teljesen alábbhagyott, ahogy a lepattanó labda is csendesen gurul tova.”
Csodaszép és mindeddig ismeretlen hasonlat!
A megfogalmazásod a jó kezdés után is tartotta a szintjét, ami igencsak magas, szép szavakat használtál, jól válogattad őket (leszámítva a szóismétléseket), és élvezetes volt olvasni, mert a novella részévé váltam.
A jellemek kidolgozottak, a reakciók valóságosak, a szituációk és a beszélgetések elképzelhetők, az ugrálások nem túl hirtelenek, pont jók. Az érzelemábrázolásokkal pedig olyan töltetet kapott az egész, ami meggyönyörködtetett.
Összefoglalva az egészet: jól írsz, légy rá büszke. Viszont a hibáidon odafigyeléssel és tüzetes átolvasással javíts, és akkor a mostaninál is jobb lehetsz!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó