Sok tokio hoteles történetet olvastam, és sikerült eltalálnod azt a fő cselekményt, ami néhányban idegesített: olyan szerelmi háromszög, aminek Bill és Tom is a főszereplője. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ugyanaz a lány tetszen nekik, de figyelembe véve, hogy mennyit hangoztatják, hogy milyen közel állnak egymáshoz, nem tudnám elképzelni, hogy egyik ráhajtana a másik barátnőjére. A legtöbb író azonban olyan lányt teremt ebben a szituációban, akinek nincs hibája, leszámítva, hogy kellőképpen álszent és kétszínű, mondhatni mártír. De mielőtt megijednél, nem mondom azt, hogy ez rossz lett volna, a körítés és a stílusod ugyanis jó lett hozzá, érdekessé tetted az amúgy lapos alapsztorit.
Elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy ha a lány helyében lennék, én nem lépnék le, több okból sem: Tom nyílvánvalóan nem azért vállalta fel ezt a helyzetet és szituációt, hogy semmibe vegyem azzal, hogy lelépjek azzal az indokkal, hogy „érted teszem”. Talán még a nőkből is kiábrándulna egy életre.
Kettő, Bill bármennyire is megbántott, tudná és ott lebegne előtte, hogy Tom a testvére, aki bár elárulta, de nem akar neki ekkora fájdalmat okozni. (na nem mintha a másik megoldással nem okozna). És mivel bevallotta, hogy hiányzik neki a testvére, biztosan csak időre lenne szüksége, amíg lenyugszanak a kedélyek, de megbocsátana neki szeretetből, nem azért mert kizsarolta a lányból. Igaz, meg kell vallani, a történet akkor unalmas és kiszámítható lenne, így meg van benne egy drámaibb csavar. Mindenesetre, a történetet olvasva Bill igazán önzőnek tűnik, de ez valahol érthető - de persze ez nem hiba, szép is lenne azért pontot levonni, mert ezzel nem teljesen értek egyet. Elvégre is, mindenki mást tart elképzelhetőbbnek, és mindenkinek más tetszik.
Ami feltűnt, az a megfogalmazásod, amiben néhol kisebb-nagyobb hibákat vétettél, de lehet, hogy némelyik csak számomra cseng furcsán. Az egyik például a „bajjóslóan”, aminél nekem rögtön a baljóslat ugrott be, de emiatt biztos nem lesz pontlevonás, mert így is értelmezhető.
Erről eszembe jutott, hogy az egyik mondatban a „csaj” szót alkalmaztad. Az szerintem egyáltalán nem illett oda, sőt a szöveg egészében sem, kicsit megtörte az irodalmi stílust ez a szó. A másik, hogy kétszer is ezt írtad: „biztos vagyok/voltam bent”; számomra ez kissé magyartalannak tűnik, inkább úgy fogalmaznám: biztos voltam benne.
Amit még meg szeretnék említeni, az a párbeszédszerkesztés.
- Megértem, hogy haragszol. – sóhajtott a fekete szépség. – Tudod… Tom sosem mondja, de én látom rajt, hogy aggódik érted, hogy hiányzol neki. Ő kicsit sem hiányzik neked?
- Dehogynem. – sóhajtott a srác is.
Ez így nézne ki helyesen:
-Megértem, hogy haragszol (nincs pont) – sóhajtott a fekete szépség. – Tudod… Tom sosem mondja, de én látom rajta, hogy aggódik érted, és hiányzol neki. Ő kicsit sem hiányzik neked?
-Dehogynem (nincspont) – sóhajtott a srác is.
Erről a részletről rögtön beugrott még egy dolog, hogy nagyon sokszor írod a „fekete szépség” szófordulatot.
Bár sok dolgot megemlítettem, nem mondanám azt, hogy rossz novella lett, de úgy érzem van mit csiszolnod még rajta.
Köszönöm, hogy jelentkeztél!
Pontszámod: 10/5
Charlie
Kellemes kis novella volt, nem túl kiemelkedő, de idővel és gyakorlással a hibáid kiküszöbölhetőek lesznek. Annak ellenére, hogy nem lesz túl pozitív a véleményem, amit olvasni fogsz, nem volt rossz a pályaműved, csak még van mit tanulnod.
Az alaptörténetet eleve ellaposította az, hogy egy álommal kezdted, ami igen elterjedt, sokat alkalmazott kép. Olyan pofon – akkor is, ha láttuk már az első sort olvasva, hogy nagyot fog csattanni -, mint a „kómából felébredős” befejezés egy-egy történetben.
Persze, csodásan előre lehet vetíteni a történet jövőjét, befejezését, tartalmát, előzményeit, de ha különleges történetet szeretnél írni, akkor inkább tartózkodj ettől. De nem csak ettől lett lapos a novella, hanem az egész kiinduló helyzet, a szereplők jellemtelensége és sok egyéb más miatt is.
A legfőbb problémákról Charlie beszélt már, mint például a helyzet teljesen valószerűtlen mivoltáról és az ikrek egyáltalán nem valósághű személyiségéről és tetteikről. Ha nem is a Kaulitz ikrekről lenne szó, hanem egy egymáshoz annyira ragaszkodó testvérpárról, mint ők, akkor is valószínűtlen lenne ez a helyzet.
Mindemellett tarkítva volt a mű helyesírási hibákkal is. Úgy látom, az internetes írásmód a párbeszédek helytelen írását követeli meg az alkotóktól… Ezért sajnos – majdnem - minden versenyzőnktől le kell egy pontot vonnom.
De ennek az írását is mutatta már neked Charlie.
Mégis a maga módján tetszetős volt a novella, hiszen olvastatta magát. Bár ennek részben az volt az oka, hogy nem volt túlbonyolítva a megfogalmazása, illetve az is, hogy nem kevertél bele felesleges dolgokat, amelyek lényegtelenek a történet cselekményének szempontjából. Ami jó dolog, nem mindenkinek sikerül.
Voltak megfogalmazási hibáid is:
„Biztos vagyok bent, hogy Bill valójában veled ugrott volna.”
Nem bent, hanem benne… De ezt a szerkesztőtársam is megemlítette.
„Hosszas gondolkodás után végül tárcsázta ikre számát. A telefon kicsengett, de nem vették fel.” – Bill nem vette fel, felesleges a többes szám, vagy akkor már az is jobban hangzik, hogy senki sem vette fel.
„Rövid csengés után fel is vették a mobilt.” – Itt már pláne hibás a többes szám, hiszen Bill nem több ember, hanem egy, és teljesen furcsán jön ki, ahogy róla így írsz.
„Leült a csajjal szemben, levette a napszemcsit és letette az asztalra.”- Az első csaj szót még csak-csak lenyeltem, de ugyanazt még egyszer és a napszemüveg ilyesfajta rövidítését – egyazon mondatban -, már nem szívesen olvastam anélkül, hogy meg ne említsem a nemtetszésem. Ez nagyban lerontotta a minőségét.
Van mondatod, ahonnan hiányzik a vessző. Például: „Szerinted ha utálnálak, most itt lennék?”
Helyesen: „Szerinted, ha utálnálak, most itt lennék?”
Lehet, hogy csak nekem tűnik így, de mintha túlságosan is figyeltél a szóismétlésre, hogy ne mindig az legyen, hogy 'Tom', vagy 'Sandra'. De, épp ez miatt lett zavaró: többször olvastam, hogy 'afrofonatos'. A lányt pedig eleinte 'fekete' és 'fekete szépségként' ismertük meg, és csak akkor tudtuk meg az igazi nevét, mikor találkozott Billel. Na, és egy szó, ami számomra rontotta az összhatást: csaj. Ez a szó nem illik ide, túlságosan közhelyes. Rontja a novella hangulatát.
Volt egy mondat, ami nem értelmes. Biztos vagyok benne, hogy elgépelés, de legközelebb figyelj erre:
'Biztos vagyok bent, hogy Bill valójában veled ugrott volna.'
És még valami: túl sok a párbeszéd. Megértem, hogy kell, de azt például teljesen feleslegesnek érzem, hogy Tom mégegyszer elmondja az álmát. Az oké, hogy elmeséli, de nekünk, olvasóknak nem kell újra elmondani.
Helyesírásnál nem fedeztem fel hatalmas hibákat, mindössze néhány vessző hiányzott.
Pontszámod: 10/5
Noi
Bocsánat, amiért ezt írom, de a történet részben egy igen sokat használt sablonon alapul. Természetesen vannak dolgok, amiken változtattál, de ez még nem elég ahhoz, hogy kibújj a „tucatszori” kategória alól.
A megfogalmazásod önmagában szép, ámde előfordult pár olyan stilisztikai hiba, ami csúnyán belerondít, és emiatt jár egy pont mínusz is. Ugyanarra célzok, amire előttem is megtették már:
„Leült a csajjal szemben, levette a napszemcsit és letette az asztalra.” – Azért ezt ne… Két irodalmi szövegbe nem passzoló szó egyetlen rövidke mondatban… nem túl szép dolog.
Másik fogalmazásbeli hibád a szóismétlés. Azon kívül, hogy a „csaj” szócska többször is megjelent, szinte állandósultnak éreztem az „afrofonatos”, a „fekete szépség”, és „srác” kifejezéseket, bár ez utóbbi nem volt olyan nagyon zavaró. A lány nevét többször használhattad volna, és szerintem a magyar nyelvben van elég szó, ahhoz, hogy néhány speciális esetet kivéve megfelelő szinonimákat használjunk.
Amit Nanó is említett, a többesszám-bakik tényleg elég furán hatnak a szövegben.
Volt még valami, ami szúrta a szemem, és az nem más, mint az álom. Négy oldal alatt összesen háromszor volt alkalmam elolvasni, ami azért kissé sok… Szebb lett volna, ha a legelső leírást úgy, ahogy van, kihagyod, és a részletes megfogalmazást hagyod, hogy Tom mondja el. Ez után Sandrára marad a rövidített mese, és voilá: máris másabb az összhatás.
Aztán… nos, nézzük egy kicsit pszichológiailag a történetet. Nekem az egész olyan, mint egy ferde tükör a valóságra. Elsősorban az általad ábrázolt gyönyörű, okos, kedves, gondoskodó, és a többi fantasztikus tulajdonságokkal bíró „tökéletes nő” nem létezik. Ezt a megállapítást leginkább a következő részből lehet jól leszűrni:
„- Ha te nem lennél velem, akkor nem is lennék boldog. Szerinted meddig bírtam volna nézni, hogy az öcsémmel jársz, miközben én szerelmes vagyok beléd? Nem is tudod, mennyire vágytam rád…”
Ergo: a leányzó mindenkinél fontosabb, még a nagyon-nagyon szoros rokoni kapcsolatoknál is. Ez azért kicsit sok.
Másodszor; ha érvénybe lépne az a helyzet, hogy az ikrek egy lányba szeretnek bele, akkor valószínűleg még az előtt kezelnék a problémát, mielőtt elfajul a helyzet. Jó, persze, könnyű ezt mondani, de ha az ikrek olyan közel állnak egymáshoz, amennyire, akkor azt a kapcsolatot egy „jöttment” nőcske nem tudja szétzilálni, még akkor sem, ha „tökéletes”.
De tegyük fel, hogy mégis ez történik. Ilyenkor viszont nem hinném, hogy Bill bosszúból olyan egyszerűen elküldené a lányt, arról nem is beszélve, hogy a szerelem továbbra is fennáll, és ebből következik, hogy ezek után Tom haragszik meg Billre, amiért tönkretette a boldogságát. Vagyis az ikrek között újra harag van, csak éppen fordított felállásban. És ne felejtsük el, hogy Tom mekkora patáliát csapna, ha megtudná, hogy a testvére le akart feküdni a barátnőjével… Márpedig ez mindenképp kiderült volna, mert mint tudjuk, a hazug embert sokkal előbb utolérik, mint a sánta kutyát. És az igazság bizony egyszer úgyis kiderül, és akkor az átmeneti béke véget értével újra jön a harc.
Ugye nem is olyan egyszerű a szálakkal dolgozni…
Mindezeken felül a novella tele volt olyan megnyilvánulásokkal, ami ferde személyiségképet adott. Sandra ugyebár a tökéletes nő szerepében tetszeleg, Tom a hős szerelmes, Bill pedig a gonosz, aki a háttérben szervezkedik. Ez még önmagában nem lenne furcsa, de ha megfigyeled, amit írtál, akkor Tom az elején arról álmodik, hogy Bill megöli őt, majd keresni kezdi, mert nagyon hiányzik neki. Bill erre persze nem reagál, aztán, mikor Sandra keresi szinte azonnal a kávézóba rohan, ahol a következő párbeszédrészlettel kimondja, hogy neki is szüksége van Tomra:
„- Ő kicsit sem hiányzik neked?
- Dehogynem. – sóhajtott a srác is.”
Ezek után Billnek olyan gondolatok fordulhattak meg a fejében, amikről elképzelésünk sincs, mert nem sokkal később a testvére – akit szeret, és hiányzik neki – barátnőjével akar egy éjszakát. Mindennek a tetejébe elzavarja a lányt a szerelmi háromszögből, mondván, hogy „pótolható”. Később Sandra ugyanezt visszamondja Tomnak a telefonban, aki erre ezt válaszolja:
„- Van, aki pótolható… - suttogta a lány megtörten.
- De nem te.”
Ezek után én komolyan nem értem a szereplőket. Egyáltalán nagyon, de sehogyan se.
Voltak helyesírási hibáid is, leginkább vessző- és mondatvégi írásjel-hibák. Kezdjük a vesszőkkel: (Kiemeltem, hová kellett volna a vessző)
„- Jaj, Kicsim!”
„Na, mindegy.”
„Szerinted, ha utálnálak, most itt lennék?”
Írásjelek:
„- Remélem. – sóhajtott a srác.” – Nincs pont, mert a hozzátoldott mondatrész kapcsolódik a dialógus szövegéhez.
„- Találkozzunk 10 perc múlva a kávézóban! – kinyomta a telefont.” – Itt viszont nem kapcsolódik, tehát a gondolatjel utáni mondatrész különálló mondatnak minősül. És minden mondatot NAGYBATŰVEL kezdünk.
„- Persze. – dőlt hátra Bill.” – Szintén nincs pont.
„- Dehogynem. – sóhajtott a srác is.” – Ahogy itt sincs.
„- Rendben. – sóhajtott a lány.” – Itt lehet választani: vagy nincs pont és kisbetű, vagy van pont, és nagybetű. Értelmezésileg mindkettő helyes, de ilyen feles módszerrel semmiképp.
„- Akkor nincs alku. – állt fel az énekes.” – Megint nem kell pont.
Egy elgépelési hiba: „Észre vettem” helyett „Észrevettem”.
És egy másik, ami valamiért duplán előfordult, ráadásul elég közel egymáshoz, így ha nagyon szigorú vagyok, még szóismétlésnek is lehet nézni:
„Én biztos voltam bent, hogy…” és „Biztos vagyok bent, hogy…”
Még egy hasonló eset:
„Tom sosem mondja, de én látom rajt(a), hogy aggódik érted”
Azzal a fránya „…”-tal is meggyűlt a bajod – kétszer is:
„és …” – Felesleges szóköz.
„aztán a telefon búgni kezdett….” – Felesleges pont.
Ráadásul volt pár olyan részlet, amitől kicsit elkerekedtek a szemeim… olyan… nem a helyzethez illőek voltak:
„Billről nem te tehetsz.”
„Nem haragudhatsz rám örökké! Te mit tettél volna a helyemben? Hívj vissza, kérlek és beszéljük meg!”
„Egy koptatott csőfarmert viselt fekete-lila csőtoppal, tűsarkú csizmával.” – Ez szimplán felesleges. Jómagam utálom, ha folyton a ruhát részletezik, és előtte már azt is leírtad, Bill mit viselt.
„- De ő nem tudja, hogy én mennyire szenvedtem.
- Rendben. – sóhajtott a lány. – Megteszek bármit, hogy ő boldog legyen. Mindegy, mi az ára, csak békülj ki vele. ” – Itt azt nem értettem, hogy ha Bill haragszik Tomra, akkor miért Tom boldogságáról beszélnek…? Vagy miért nem mindkettejükéről?
Elnézést kérek, ha kemény voltam. Remélem előnyödre vállnak a leírtak, akkor is, ha most rosszul estek.
Őszintén ledöbbentett ez a novella, és sajnos nem jó értelemben. Úgy látom, a pszichológia,a reális jellemábrázolás nem erősséged, és ez az olvasás folyamatában nagyon zavaró volt. Szürreális cselekmény, idegen szereplők. Nagyjából, ezek kavarogtak bennem, miközben nekiálltam írni ezt a véleményt. Persze, nem vitatom el hogy voltak benne jó dolgok is, úgyhogy most igyekszem szétválasztani neked, mi tetszett, mi kevésbé.
Pozitívumok:
- A cím választás nagyon tetszett, ez volt az egyik első novella amit olvastam, és még pedig emiatt. Felkeltette az érdeklődésem.
- Habár a karakter ábrázolásoddal nem értek egyet, az nyilvánvaló hogy kidolgozott szereplőket írtál le, ami jó dolog.
- Emberközeli megfogalmazás, világos, érthető gondolatok.
Negatívumok:
- Újból leírhatnám neked azt, amit a többiek is… SZLENG. Irodalmi alkotásban nem használunk ilyen hányaveti szavakat. A „napszemcsi” szónál teljen kiborultam, viccen kívül. Nem tudom hogyan jutottál arra következtetésre, hogy ennek itt a helye, és az ideje. Hát nincs… jelentősen levitt a megfogalmazás értékéből.
- Szóismétlések. Nálam ez számít a másik nagy bakinak, mert szinte lehanyatlik a fejem, mikor körülbelül negyedjére látom ugyanazt a szót… itt a”szépség” volt a legintrikálóbb. Néha már a fejemet fogtam…
- Érzelem ábrázolás. Körülbelül olyan érzetem volt, mintha én lennék Aliz csoda országban. A szereplők nem hogy pszichológiailag nem megfelelően viselkedtek, de a saját KAREKTERÜKTŐL is távol álltak. Sokszor azt se tudtam hogy „mi van”. A jellemek teljesen összekuszálódtak, olyanok voltak, mintha kiestek volna a saját szerepükből. A hősnő lelkivilága sok(k) volt. Nem elég, hogy ő a tökéletes, nagyszerű, gyönyörű, szinte párviadalt vívnak érte. Feltettem magamban a kérdést: Ki ez a nő?
- Sablonos alaptörténet… azt hiszem,ezt nem kell magyaráznom.
- Darabos szöveg, néhol hiányzik a logikai kapcsolat a mondatok közt. Nincs összeszerkesztés, nincs egybemosás.
Tudom, szigorú voltam, és néhol nem is igazán kedves. De úgy érzem, az a feladatom, hogy őszinte legyek veled, és ennek megfelelően „cselekedtem”. Nem tetszett a novellád, sem tartalmilag, sem pedig szövegtanilag. Persze, ízlések és pofonok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó